Az Operaház fantomja (Musical) - Don Juan, a győztes dalszöveg (lyrics)
[Az Operaház fantomja Musical - Don Juan, a győztes dalszöveg lyrics]
Várja kancáját a mén itt az úré minden hús
Majd az oltár közepén áldozati bárányt nyúz
Készülj, lányka! Mert az úr a sok
Elcsent morzsáért végül súlyos árat kér
Ágya gyűrött párnáján hozd a sültet
Hozd a lányt! Tégy, amint jó gazdád kér
És ha mindent felszolgálsz
Don Juan ismét célhoz ér
Passarino, hű szolgám
Hogy szól tervünk, halljam hát!
Egymás bőrét vesszük fel
Én uramat játszom, ön szolgát
Őelőle elrejtetted az arcod eddig még
Azt hiszi, hogy véled élvezi házam bőségét
Lakmározni kezdünk majd
Megdézsmálva jószágom
Lassacskán a félénkség elfoszlik
Mint rossz álom
Akkor jövök én, mint ön
Ajtót csapva, hogy csak reng
Én meg szólok: "Bújjunk el! Gyorsan drágám!
Hol? Hát bent!"
Lányka, sajnos buknod kell!
Fogd a karom, öltözz át! Győzelem vár ránk
De persze, csak ha nem nevetjük el!
Lelkében csillogó álmokkal jő
Szívében semmi más, csak boldogság
Gazdám?
Passarino, elmehetsz!
Mert a csapdám kész, és a zsákmányra vár
Itt vagy nálam, idehozott egy titkos vágy
Az a vágy, ami szunnyadt a lelkedben mélyen
Mélyen nincs más célod
Mint hogy itt töltsd az éjszakát
Lelked mélyén már sejtetted régen
Hogy csábító tervemnek nem állhatsz ellen
Hát itt vagy most nálam és nincs visszalépés
Ez döntés kész döntés
Túl késő, hogy visszalépj, a játszma eldőlt
És régen távol jár a józanság
Túl késő, hogy visszatérj megszűnik minden
Mi fontos volt s helyébe lép a vágy
Vérünk vad száguldásba kezd
És minden perc mámort ígér
Eltölt egy forró, édes érzés
Túl késő, hogy visszanézz, hiába minden
A kettőnk sorsa úgyis rég eldőlt
Hogy visszafordulj, túl késő
Itt volnánk hát, a szavak ideje most lejárt
Többet mond minden szónál, ha rám nézel
Némán némán
Eljött végre a perc, mire szívünk várt
Mit a képzelet sejteni engedett:
Egymásba olvadó két forró test
Hát most itt vagyok veled
És nincs már visszaút ez már döntés
Kész döntés
Túl a végső fordulón a szégyen elszáll
És pusztító vad szenvedély tör ránk
Túl azon, mi rossz s mi jó
Csak az a kérdés, hogy meddig tart
Míg fellobban a láng
Hol harsan fel a hívó jel
Mikor lesz teljessé a tűz
Mely egymás karjaiba űz majd
Túl késő, hogy visszanézz átkelsz a hídon
S az lángol már a mélység szédítő
Hogy visszafordulj túl késő
Válassz társadak míg élsz s míg élek
Kérlek ments meg, úgy fáj a magány
Szólíts kedvesednek most és mindig
Ezután már mindig légy enyém
Christine, csak ennyit kérek
Majd az oltár közepén áldozati bárányt nyúz
Készülj, lányka! Mert az úr a sok
Elcsent morzsáért végül súlyos árat kér
Ágya gyűrött párnáján hozd a sültet
Hozd a lányt! Tégy, amint jó gazdád kér
És ha mindent felszolgálsz
Don Juan ismét célhoz ér
Passarino, hű szolgám
Hogy szól tervünk, halljam hát!
Egymás bőrét vesszük fel
Én uramat játszom, ön szolgát
Őelőle elrejtetted az arcod eddig még
Azt hiszi, hogy véled élvezi házam bőségét
Lakmározni kezdünk majd
Megdézsmálva jószágom
Lassacskán a félénkség elfoszlik
Mint rossz álom
Akkor jövök én, mint ön
Ajtót csapva, hogy csak reng
Én meg szólok: "Bújjunk el! Gyorsan drágám!
Hol? Hát bent!"
Lányka, sajnos buknod kell!
Fogd a karom, öltözz át! Győzelem vár ránk
De persze, csak ha nem nevetjük el!
Lelkében csillogó álmokkal jő
Szívében semmi más, csak boldogság
Gazdám?
Passarino, elmehetsz!
Mert a csapdám kész, és a zsákmányra vár
Itt vagy nálam, idehozott egy titkos vágy
Az a vágy, ami szunnyadt a lelkedben mélyen
Mélyen nincs más célod
Mint hogy itt töltsd az éjszakát
Lelked mélyén már sejtetted régen
Hogy csábító tervemnek nem állhatsz ellen
Hát itt vagy most nálam és nincs visszalépés
Ez döntés kész döntés
Túl késő, hogy visszalépj, a játszma eldőlt
És régen távol jár a józanság
Túl késő, hogy visszatérj megszűnik minden
Mi fontos volt s helyébe lép a vágy
Vérünk vad száguldásba kezd
És minden perc mámort ígér
Eltölt egy forró, édes érzés
Túl késő, hogy visszanézz, hiába minden
A kettőnk sorsa úgyis rég eldőlt
Hogy visszafordulj, túl késő
Itt volnánk hát, a szavak ideje most lejárt
Többet mond minden szónál, ha rám nézel
Némán némán
Eljött végre a perc, mire szívünk várt
Mit a képzelet sejteni engedett:
Egymásba olvadó két forró test
Hát most itt vagyok veled
És nincs már visszaút ez már döntés
Kész döntés
Túl a végső fordulón a szégyen elszáll
És pusztító vad szenvedély tör ránk
Túl azon, mi rossz s mi jó
Csak az a kérdés, hogy meddig tart
Míg fellobban a láng
Hol harsan fel a hívó jel
Mikor lesz teljessé a tűz
Mely egymás karjaiba űz majd
Túl késő, hogy visszanézz átkelsz a hídon
S az lángol már a mélység szédítő
Hogy visszafordulj túl késő
Válassz társadak míg élsz s míg élek
Kérlek ments meg, úgy fáj a magány
Szólíts kedvesednek most és mindig
Ezután már mindig légy enyém
Christine, csak ennyit kérek