Bohemian Betyars - Betekintő dalszöveg (lyrics)
Bohemian Betyars [Szűcs Levente, Mihályfi Máté] Miskolc, Magyarország
[Bohemian Betyars - Betekintő dalszöveg lyrics]
Egy széken ülve, pohárral kézbe
Magam elé néztem
És láttam kétségbe esettnek tűnő tükörképem
Eltorzult az arca már az önmarcangolástól
Minden bölcsnek szavától, a jövő -némaságtól
Ezért inkább belemerül az öntudatlan létbe
Bolond az, kinek célja a boldogság keresése
Dühös vagyok arra aki, nem ért meg engem
Akarom, hogy semmiért is mindenki szeressen
Az összes jó nő hulljon le ölembe, az égből
Az élet egyen morzsákat, az én tenyeremből
Hát ezt kívánja magának egy zavarodott ember
Kinek ereje nincs
De mérge van önmagával szemben
Bármerre megyek én, nem találom a helyem
Bármiben is bízzak, túl szép
Hogy igaz legyen
Nincsen elég erőm, hogy a helyes útra lépjek
Sárban áll már rég a lábam
Behunyt szemmel élek
Várj, kérlek ne menj még, így nem lehet vége
Ígérem, hogy nem várok több
Választ a kérdésemre
Elhiszem, hogy nincsen jó a
Másik oldal nélkül
És szembe kell néznem velük
Egyszer úgyis végül
De addig meg csak menekülök, hátha
Van még rá remény, hogy az ingyen osztott
Boldogságot megtalálom én
Elfelejtem inkább minden kérdésem és bajom
Remélem a jelenben majd
Valahogy csak kibírom
Örülnék már azt hiszem az öntudatlan létnek
Csak elég erőt kérek hozzá
S lelki szegénységet
Hát ezt kívánja magának
Egy zavarodott ember, kinek ereje nincs
De mérge van önmagával szemben
Amire vágysz, azt a rossz helyen keresed
Az út amin jársz, a vesztedbe vezethet
Korhadt fából próbálsz szép álmot faragni
Az önámítást lassan abba kéne hagyni
Nem leszel senki az emberek szemében
Nem fogsz ragyogni csillagok fényében
Ki szeretet régen nem lesz büszke rád
Elfogy lassan és ez a te hibád, hát
Könnyítsél magadon néhány felessel
Hisz mindegy egyszer úgyis elesel
Én próbálom festeni, a legszebb képet
Ha boldognak látszom, én akkor is félek
Nem tudom később majd, mit hoz az élet
Én nem hittem semmiben, de mégis remélek
Magam elé néztem
És láttam kétségbe esettnek tűnő tükörképem
Eltorzult az arca már az önmarcangolástól
Minden bölcsnek szavától, a jövő -némaságtól
Ezért inkább belemerül az öntudatlan létbe
Bolond az, kinek célja a boldogság keresése
Dühös vagyok arra aki, nem ért meg engem
Akarom, hogy semmiért is mindenki szeressen
Az összes jó nő hulljon le ölembe, az égből
Az élet egyen morzsákat, az én tenyeremből
Hát ezt kívánja magának egy zavarodott ember
Kinek ereje nincs
De mérge van önmagával szemben
Bármerre megyek én, nem találom a helyem
Bármiben is bízzak, túl szép
Hogy igaz legyen
Nincsen elég erőm, hogy a helyes útra lépjek
Sárban áll már rég a lábam
Behunyt szemmel élek
Várj, kérlek ne menj még, így nem lehet vége
Ígérem, hogy nem várok több
Választ a kérdésemre
Elhiszem, hogy nincsen jó a
Másik oldal nélkül
És szembe kell néznem velük
Egyszer úgyis végül
De addig meg csak menekülök, hátha
Van még rá remény, hogy az ingyen osztott
Boldogságot megtalálom én
Elfelejtem inkább minden kérdésem és bajom
Remélem a jelenben majd
Valahogy csak kibírom
Örülnék már azt hiszem az öntudatlan létnek
Csak elég erőt kérek hozzá
S lelki szegénységet
Hát ezt kívánja magának
Egy zavarodott ember, kinek ereje nincs
De mérge van önmagával szemben
Amire vágysz, azt a rossz helyen keresed
Az út amin jársz, a vesztedbe vezethet
Korhadt fából próbálsz szép álmot faragni
Az önámítást lassan abba kéne hagyni
Nem leszel senki az emberek szemében
Nem fogsz ragyogni csillagok fényében
Ki szeretet régen nem lesz büszke rád
Elfogy lassan és ez a te hibád, hát
Könnyítsél magadon néhány felessel
Hisz mindegy egyszer úgyis elesel
Én próbálom festeni, a legszebb képet
Ha boldognak látszom, én akkor is félek
Nem tudom később majd, mit hoz az élet
Én nem hittem semmiben, de mégis remélek