Children of Distance - Szél támad dalszöveg (lyrics)
Children of Distance [Ács Róbert, Nyári Roland, Somogyi Péter]
[Children of Distance - Szél támad dalszöveg lyrics]
Haragos a szívem, megdermed, ha támad a szél
Eltemet ez a föld, ha végleg
Beszövi a fátylat a dér
Kérlek vidd el a szavaim a porból
Nem marad ennyi se már
Elengedem a szívem
De csak ott ahol senki se jár
Nesztelen nappalok, és hallgatag éjszakák
Az együtt töltött időkkel
Összefonódott a némaság
Ez a gyötrődés magamban, már nem mostani
Egyszer csak azt vettem észre, hogy
Már nem tudok mit mondani
Hogy jutottunk idáig, ki változott meg
Te vagy én?
A másik szobában gondolkodom, a
Sarokban egy kanapén
Kérdeztem, hogy mi zavar? Kérdeztem
Hogy mi a baj?
Nekem hiányzik a frissesség, mint
Száraz földnek a zivatar
Annyi mondtál, minden jó lesz
Egyszer minden rendbe jön
Ami szembe jön üres ígéret
Amit lyukas zsebbe tömsz
A változástól félek, hogy majd
A magány jobban fáj
Az igazság az, ennél rosszabbul
Nagyon rég voltam már
Porosodó terveimmel gondolatban játszok
Miközben korosodó homlokomon mélyülnek
A ráncok
Feltámad a szél, fülembe változást súg
Nem is érdekel, hogy mi az már
Csak jöjjön valami új
Bárcsak érteném mit akar ma
Üzenni a szél nekem
A testem fáradt, magamat reménnyel mérgezem
Hiába megy a robot, nap mint nap elkeseredek
Kihalt belőlem minden, az
Életért nem lelkesedek
Feltettem az egészet arra, hogy
Majd jobb legyen
De miért küzdenék tovább
Ha nem leszel már ott velem?
Azt kérted tőlem, hogy csak
A szépre emlékezzek
De soha nem fogod átélni milyen
Az a feltépett seb
Megígértem nem dobom el az életemet
A barikádom lettél, a falon
Túl már félve megyek
Nem fogom megköszönni, mindazt
Amit értem tettél
El sem köszöntem, nem mondtad
El mit érezhettél
Nem látom, mégis tudom, követed a lépteimet
Álmodok rólad, de a csodákban
Már én se hiszek
Nem mindig könnyű, néha
Feltámad a szembeszél
Bár te nem mondod ki, de
A szemed mindent elmesél
Diák vagyok csupán, és tanítók a falak
De éjszaka elszaladnak a papírról a szavak
Mikor az elgyengülő papír a
Sok gondolat megszakad
Pusztán a reményvesztettség tintája
Marad rég
Temettem mindent már, de
Megteszem ha érdekel
A közös jövőnk halott, mégis
Nekem csak élve kell
Hazudók porát fújja most a szél az aszfaltra
Ne félj a színek újra előbújnak hajnalra
Sötétben indulok, de sötétség vár haza is
Nincs már más, csak az emléked ami hazavisz
Miért maradnék itt a gusztustalan mocsokban?
A gúnyos zajban te sem
Hallottad, ha zokogtam
Hosszú az út
De vajon mennyi lehet még előttem?
Az elmém életben van még, de testem erőtlen
Egy gerinctelen világ, ugye, nem
Is olyan szép itt
Addig nem lehetek új ember
Amíg nem öltem meg a régit
Eltemet ez a föld, ha végleg
Beszövi a fátylat a dér
Kérlek vidd el a szavaim a porból
Nem marad ennyi se már
Elengedem a szívem
De csak ott ahol senki se jár
Nesztelen nappalok, és hallgatag éjszakák
Az együtt töltött időkkel
Összefonódott a némaság
Ez a gyötrődés magamban, már nem mostani
Egyszer csak azt vettem észre, hogy
Már nem tudok mit mondani
Hogy jutottunk idáig, ki változott meg
Te vagy én?
A másik szobában gondolkodom, a
Sarokban egy kanapén
Kérdeztem, hogy mi zavar? Kérdeztem
Hogy mi a baj?
Nekem hiányzik a frissesség, mint
Száraz földnek a zivatar
Annyi mondtál, minden jó lesz
Egyszer minden rendbe jön
Ami szembe jön üres ígéret
Amit lyukas zsebbe tömsz
A változástól félek, hogy majd
A magány jobban fáj
Az igazság az, ennél rosszabbul
Nagyon rég voltam már
Porosodó terveimmel gondolatban játszok
Miközben korosodó homlokomon mélyülnek
A ráncok
Feltámad a szél, fülembe változást súg
Nem is érdekel, hogy mi az már
Csak jöjjön valami új
Bárcsak érteném mit akar ma
Üzenni a szél nekem
A testem fáradt, magamat reménnyel mérgezem
Hiába megy a robot, nap mint nap elkeseredek
Kihalt belőlem minden, az
Életért nem lelkesedek
Feltettem az egészet arra, hogy
Majd jobb legyen
De miért küzdenék tovább
Ha nem leszel már ott velem?
Azt kérted tőlem, hogy csak
A szépre emlékezzek
De soha nem fogod átélni milyen
Az a feltépett seb
Megígértem nem dobom el az életemet
A barikádom lettél, a falon
Túl már félve megyek
Nem fogom megköszönni, mindazt
Amit értem tettél
El sem köszöntem, nem mondtad
El mit érezhettél
Nem látom, mégis tudom, követed a lépteimet
Álmodok rólad, de a csodákban
Már én se hiszek
Nem mindig könnyű, néha
Feltámad a szembeszél
Bár te nem mondod ki, de
A szemed mindent elmesél
Diák vagyok csupán, és tanítók a falak
De éjszaka elszaladnak a papírról a szavak
Mikor az elgyengülő papír a
Sok gondolat megszakad
Pusztán a reményvesztettség tintája
Marad rég
Temettem mindent már, de
Megteszem ha érdekel
A közös jövőnk halott, mégis
Nekem csak élve kell
Hazudók porát fújja most a szél az aszfaltra
Ne félj a színek újra előbújnak hajnalra
Sötétben indulok, de sötétség vár haza is
Nincs már más, csak az emléked ami hazavisz
Miért maradnék itt a gusztustalan mocsokban?
A gúnyos zajban te sem
Hallottad, ha zokogtam
Hosszú az út
De vajon mennyi lehet még előttem?
Az elmém életben van még, de testem erőtlen
Egy gerinctelen világ, ugye, nem
Is olyan szép itt
Addig nem lehetek új ember
Amíg nem öltem meg a régit