Fekete Vonat - Feka Vonat dalszöveg (lyrics)

[Fekete Vonat - Feka Vonat dalszöveg lyrics]

Hozzád szól az életem
Hidd el minden egyes szó
Minden álmod teljesül
Mindent valóra váltható
Remény az élet forrása, remény az életünk
Boldogságra vágyunk és ezért
Mindent megteszünk

Emlékeszem amikor elindult a Fekete Vonat
16 éves voltam, és akkor azt gondoltam
Hogy ez az a csapat akit mindenki várt
Fekete Vonat az első aki a népéjért kiállt
Zakatolt is a vonat, mert szórták a dalokat
Ebben az évben besöpörték
A legnagyobb díjakat
Figyeltem őket ahogyan egyre
Sikeresebbek lettek
Bármit tettek, nyertek, teltek az évek
Annyi minden megváltozott bennem
És már értem ezért kell rá
Mérnem mert forró a vérem
Nekem is, és hidd el testvér, így a jó
Velem a mindenható, azóta se tagadom
Forró a vérem, hát mond meg miért nem jó
Fatima, Bit, Junior ők voltak azok!
Eljött az idő, mikor a romák a rajok

REF 1X

A második lemez is a város másik oldalán
Talán
Mindenki tudja, hogy a Fekete Vonat betalált
Mamár a legkisebb gyerek is fújja a dalokat
Láttam a nagyokat, a város másik oldalán
(aha) gurultunk olaszosan a fekete Mercibe
A báró kell ide
Mert mehetek lassan vagy gyorsan most újra
Hogy meddig jutok, azt csak az Isten tudja

REF

A harmadik lemeznél a Junior elment
A Harlemi éjszakákat én még kívülről néztem
De ekkor a Fatima és a Bit azt mondta:
Gyere mert vár a vonat
Nem sokat gondolkodtam
Aztán már egy év múlva
Zakatolt is a vonat Fatima, Beat és Báróval
Különös volt hisz nemrégen még
Egyedül nyomtam szólóba
Mindent a szerelemért, soha nem felejtem én
Valami itt véget ért, a bit azt mondta elég!
2001 nyara volt
Mikor a Fekete Vonat kisiklott
Nem hittem el, hogy vége a sikereknek
De így volt sajnos
Azóta nem telt el sok, csak 3 év
Felnézek az égre nekünk ragyog a fény
Mert 2004 a Fekete Vonat újra hallható
Újra együtt a csapat
Mostmár ketten a Fatima báró is
Hiszem, azt hogy minden álmom valóra válhat
Mert bármerre járunk, az Isten oltalmaz

REF

Értelmezés a számára


Adja hozzá az értelmezést

Bővített értelmezés hozzáadása

Ha tudja, miről beszél az előadó, tud olvasni a sorok között, és ismeri a dal történetét, akkor értelmezheti a szöveget. Szerkesztőink ellenőrzése után a dal hivatalos interpretációjaként adjuk hozzá!

Legutóbbi értelmezések a dalszövegekhez

A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z #
Értelmez