Fonográf - Álomszép regény dalszöveg (lyrics)

[Fonográf - Álomszép regény dalszöveg lyrics]

A századforduló után
Egy kékharisnya szépleány
Nagy leány, jó leány mint egy álom, oly szép
A New York kávéházba betért

A kávéház törzshelyén
A mester és az új regény
Nagy regény, jó regény
Mint egy álom, oly szép
Megbeszélték a cselekményt

Mondjuk, lesz egy ifjú hölgy
Úgy tizenöt év és húsz között kit űz a vágy
A bevezetés elhagyható
És rögtön ott az izgatóan megvetett ágy
És mondjuk, lesz egy gazdag úr
A szíve ott helyben lángra gyúl és tűzben ég
A lány viszont nem mond nemet
És komplikálni úgy lehet a sok cselekményt
Hogy happy end lesz
És elnyeri majd szerelmét

Két halálos csók után
Így sóhajtott a szépleány mesterem, mesterem
Mint egy álom, oly szép
Hogy rólam írja ezt a regényt

Értelmezés a számára


Adja hozzá az értelmezést

Bővített értelmezés hozzáadása

Ha tudja, miről beszél az előadó, tud olvasni a sorok között, és ismeri a dal történetét, akkor értelmezheti a szöveget. Szerkesztőink ellenőrzése után a dal hivatalos interpretációjaként adjuk hozzá!

Legutóbbi értelmezések a dalszövegekhez

A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z #
Értelmez