Gaál Gabriella és Madarász Katalin - Kis lak áll a nagy Duna mentében dalszöveg (lyrics)

Kis lak áll a nagy Duna mentében
Oh mi drága e lakocska nékem!
Könnyben úszik két szemem pillája
Valahányszor emlékszem reája

Bár maradtam volna benne végig!
De az embert vágyai vezérlik
Vágyaimnak sólyomszárnya támadt
S odahagytam őslakom s anyámat

Kínok égtek a szülőkebelben
Hogy bucsúmnak csókját ráleheltem
S kínja lángi el nem aluvának
Jéggyöngyétől szeme harmatának

Mint ölelt át reszkető karával!
Mint marasztott esdeklő szavával!
Oh, ha akkor látok a világba:
Nem marasztott volna tán hiába

Szép reményink hajnalcsillagánál
A jövendő tündérkert gyanánt áll
S csak midőn a tömkelegbe lépünk
Venni észre gyászos tévedésünk

Engem is hogy csillogó reményem
Biztatott csak, minek elbeszélnem?
S hogy mióta járom a világot
Bolygó lábam száz tövisre hágott

Szép hazámba ismerősök mennek
Jó anyámnak tőlök mit izenjek?
Szóljatok be, földiek, ha lészen
Útazástok háza közelében

Mondjátok, hogy könnyeit ne öntse
Mert fiának kedvez a szerencse – –
Ah, ha tudná, mily nyomorban élek
Megrepedne a szive szegénynek!