Hekiii - Küzdelem a Végsőkig (km. G-za) dalszöveg (lyrics)

[Hekiii - Küzdelem a Végsőkig km. G-za dalszöveg lyrics]

Félelemben élni, győzelembe érni
A háborúba lépni, ahol meg kell küzdeni
Nem merek remélni, kérdés hogy megéri
Mit tudunk elérni, ahol meg kell küzdeni

Hekiii:
Szánalmat érzek, de csak azokat sajnálom
Akiken azt láttam, úgy tesznek, ahogy elvárom
Felelőtlen fiatalok, fejjel a falnak
Én tanítottam mindig, legyen értelme a dalnak
Reggelente felkelek, és látom sokan elvesztek
Elhagyják magukat, csak tettetik
Hogy ellesznek
Küzdeni folyton, ez éltet, amíg lélegzem
Elmondhassam később, értelme volt léteznem
Féltenem kellett, amit elértem nagy nehezen
Minden pillanatban a végzetemmel szemezem
Megannyi fájdalom, megannyi küszködés
Mindegyikből kijutott hidd el nekem nem kevés
Elkenődtem olykor, de tudtam nem reménytelen
A legerősebb várat magamnak felépítenem
Törekednék mindig, de folyton leépítenek
Az álmaim az egyetlenek mik
Az égbe felrepítenek

Félelemben élni, győzelembe érni
A háborúba lépni, ahol meg kell küzdeni
Nem merek remélni, kérdés hogy megéri
Mit tudunk elérni, ahol meg kell küzdeni

Hekiii:
Az esernyőmet tartom ott ahol rég nem esett
Azok közül vagyok, aki nem kevésszer elesett
Reménytelen emberek közt reménytelen élet
De a szemétdombok rejtekében
Meglátom a szépet
Eltűnő fények, ezért kergetem az árnyékom
Az akaratom gyengül, de megmarad a szándékom
Segíteni kellett, amit tudtam megadtam
Soha ne mondjátok rám
Azt hogy egyszer feladtam
Eladnám a lelkem, ha úgy hozná a szükség
A családom az első, tisztelet és hűség
Óvom, féltem, mindig értük harcolok
Ha lecsukom a szemem, előttem az arcotok
Büszke vagyok rátok, gazdagon vagy szegényen
Békességben élünk, örülök, hogy megéltem
Ne sirassatok, ha a halál értem zörögne
Mert emelt fővel távozok
De a nevem marad örökre

Félelemben élni, győzelembe érni
A háborúba lépni, ahol meg kell küzdeni
Nem merek remélni, kérdés hogy megéri
Mit tudunk elérni, ahol meg kell küzdeni

Félelemben élek, mikor a célegyenesbe érek
Mikor a harcmezőre lépek, ahol küzdeni kell
Nem merek remélni
Hisz az a kérdés hogy ez megéri
Hogy mit tudok ezzel elérni
Ahol küzdeni kell félelemben élni…

Értelmezés a számára


Adja hozzá az értelmezést

A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z #
Értelmez