Én, József Attila musical - Thomass Mann üdvözlése dalszöveg (lyrics)

Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
És el is jutott a nyugalmas ágyig
Még megkérlel, hogy: Ne menj el, mesélj
Így nem szökik rá hirtelen az éj
S míg kis szíve nagyot szorongva dobban
Tán ő se tudja, mit is kíván jobban
A mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
Így kérünk: Ülj le közénk és mesélj

Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük
Mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
S együtt vagyunk veled mindannyian
Kinek emberhez méltó gondja van
Te jól tudod, a költő sose lódít:
Az igazat mondd, ne csak a valódit
A fényt, amelytől világlik agyunk
Hisz egymás nélkül sötétben vagyunk

Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén
Hadd lássunk át magunkon itt az estén
Párnás szavadon át nem üt a zaj
Mesélj arról, mi a szép, mi a baj
Emelvén szívünk a gyásztól a vágyig
Most temettük el szegény Kosztolányit

S emberségen, mint rajta a rák
Nem egy szörny-állam iszonyata rág
S mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még
Honnan uszulnak ránk új ordas eszmék
Fő-e új méreg, mely közénk hatol
Meddig lesz hely, hol fölolbvashatol?

Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk
De mi férfiak férfiak maradjunk
És a nők a nők - szabadok, kedvesek
S mind ember, mert az egyre kevesebb

Foglalj helyet kezdd el a mesét szépen
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
Néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
Fehérek közt egy európait