Age of Nemesis - A Fények Földjén dalszöveg (lyrics)
[Age of Nemesis - A Fények Földjén dalszöveg lyrics]
Egy pillanat az idő-alagútban a
Vakítóan fehér messzeség felé-
Talán maga volt az örökkévalóság ez a
Hely maga a csoda leírhatatlan
Elmondhatatlan nyugalom töltötte
El testem, ahogy a tejszerű, vakítóan fehér
Végtelennek tűnő tájra értem ködvilág
Testemet lágyan tartotta
A tiszta fény, mikor a
Ködből arcok váltak valósággá
Majd árnyék-kezeikkel tapintották lelkemet ez
Az a hely, hol a
Lelkeink mindig is éltek és élni
Fognak az idők végezetéig
Én is azonnal éreztem: közülük
Való vagyok furcsa
Kettős érzés kerített ekkor
Hatalmába: A nyugalom
És a csalódottság érzése már
Egy kicsit sem félek
A haláltól, ha az az egyetlen út
Hogy ide juthassak miért
Kell küzdenünk egész életünkben a földön
Ha úgyis ide jutunk?
És ha úgyis ide jutunk, nem mindegy akkor
Hogy hogyan éltünk?
Sajnáltam is, és örültem is annak, hogy
Vissza kell térnem, de nem tudom
Hogy képes leszek-e megtartani a
Titkotújabb villanás- és
Ismét az ágyamban találtam
Magam, kedvesem mellett, de nem tudtam
Elaludni, csak néztem, hogyan gördülnek
Az ablakon az esőcseppek
Mintha a világ örömkönnyekkel
Üdvözölné visszatérésemet
Lehet, még csak egy perce vagyok élő
Igen, még valami fáj
Az is fáj majd, ha át kell újra élnem:
Hova tart ez a világ
Mint egy álom, oly nyugtatóan hat rám
A ködfátyol betakar
Visz a szél, mint egy porszemet az égen
Melynek része vagyok már
És egy lélek száll a Fényben-
Melynek átadom az énem
Füstből, ködből építi arcát a
Sok légtestű lélek
Bennem álmodják majd újra át a fény dalát
Vágyaim múltba vesző fonalát
Kiszakítja az életem földjéből
Ez a hely olyan más nem riaszt az elmúlás
Ha ideérhet a lelkem majd
Ez voltam én - a Fények Földjén
És most már bennem él a remény
A testem csak test a vérem csak vér
De Fény a lelkem
Angyal: "A Fények Földje vár, ha ott lent
Már nem láthatod többé a Nap fényét
A félelmek után, már nincs, ami fáj-
Meghal a bánatod
A Lélek Templomát, mikor végleg
Elhagyod, mert nem élhetsz örökké
Vigaszt majd itt találsz
De akiket elhagytál, azok nem tudják még"
Vakítóan fehér messzeség felé-
Talán maga volt az örökkévalóság ez a
Hely maga a csoda leírhatatlan
Elmondhatatlan nyugalom töltötte
El testem, ahogy a tejszerű, vakítóan fehér
Végtelennek tűnő tájra értem ködvilág
Testemet lágyan tartotta
A tiszta fény, mikor a
Ködből arcok váltak valósággá
Majd árnyék-kezeikkel tapintották lelkemet ez
Az a hely, hol a
Lelkeink mindig is éltek és élni
Fognak az idők végezetéig
Én is azonnal éreztem: közülük
Való vagyok furcsa
Kettős érzés kerített ekkor
Hatalmába: A nyugalom
És a csalódottság érzése már
Egy kicsit sem félek
A haláltól, ha az az egyetlen út
Hogy ide juthassak miért
Kell küzdenünk egész életünkben a földön
Ha úgyis ide jutunk?
És ha úgyis ide jutunk, nem mindegy akkor
Hogy hogyan éltünk?
Sajnáltam is, és örültem is annak, hogy
Vissza kell térnem, de nem tudom
Hogy képes leszek-e megtartani a
Titkotújabb villanás- és
Ismét az ágyamban találtam
Magam, kedvesem mellett, de nem tudtam
Elaludni, csak néztem, hogyan gördülnek
Az ablakon az esőcseppek
Mintha a világ örömkönnyekkel
Üdvözölné visszatérésemet
Lehet, még csak egy perce vagyok élő
Igen, még valami fáj
Az is fáj majd, ha át kell újra élnem:
Hova tart ez a világ
Mint egy álom, oly nyugtatóan hat rám
A ködfátyol betakar
Visz a szél, mint egy porszemet az égen
Melynek része vagyok már
És egy lélek száll a Fényben-
Melynek átadom az énem
Füstből, ködből építi arcát a
Sok légtestű lélek
Bennem álmodják majd újra át a fény dalát
Vágyaim múltba vesző fonalát
Kiszakítja az életem földjéből
Ez a hely olyan más nem riaszt az elmúlás
Ha ideérhet a lelkem majd
Ez voltam én - a Fények Földjén
És most már bennem él a remény
A testem csak test a vérem csak vér
De Fény a lelkem
Angyal: "A Fények Földje vár, ha ott lent
Már nem láthatod többé a Nap fényét
A félelmek után, már nincs, ami fáj-
Meghal a bánatod
A Lélek Templomát, mikor végleg
Elhagyod, mert nem élhetsz örökké
Vigaszt majd itt találsz
De akiket elhagytál, azok nem tudják még"