Assur - Vesztes csaták I. dalszöveg (lyrics)
[Assur - Vesztes csaták I. dalszöveg lyrics]
Egykoron, hajdani életünkben
Mikor, még miénk volt földünk
Szabadon éltünk, s a kék ég alatt születtünk
De megnyílt börtönünk
A kereszt árnyékából közeledik a vég
A halál szagát fújja felénk a szél
Népünk szemében félelem él
Falvaink lángokban állnak
Tudjuk, nekünk már nincs remény
(Homályba borul, lassan eltűnik a Nap fénye
Halálsikoly, és füst száll az égre)
Arcainkat a tűz világítja meg
A tüzek mögött kardok fénye, s hangja cseng
A távolban harangok zúgnak eljő a félelem
Nincs bűnünk miért halnunk kell
De keresztes zászlók előtt nem hajtunk fejet
A táj megremeg eltemetve a holtakat
Sírhantként borul reánk
Elrejt minket a Földanya
A kereszt árnyékából közeledett a vég
A halál szagát fújta felénk a szél
Népünk szemében félelem élt
Életünk lángokban állt
Tudtuk, nekünk már nincs remény
Gyermekeink arcáról könnycseppek gördültek
Vérünktől áztatott földünkre
Keserves halállal taszítják utánunk őket
Szomorúan remeg ismét a táj
Elsorvad körülöttünk a világ
A táj megremeg eltemetve a holtakat
Sírhantként borul reánk vigyázza álmunkat
Földanyánk soká rejt minket
Lelkünk az élő és holt világ közt rekedt
Mikor, még miénk volt földünk
Szabadon éltünk, s a kék ég alatt születtünk
De megnyílt börtönünk
A kereszt árnyékából közeledik a vég
A halál szagát fújja felénk a szél
Népünk szemében félelem él
Falvaink lángokban állnak
Tudjuk, nekünk már nincs remény
(Homályba borul, lassan eltűnik a Nap fénye
Halálsikoly, és füst száll az égre)
Arcainkat a tűz világítja meg
A tüzek mögött kardok fénye, s hangja cseng
A távolban harangok zúgnak eljő a félelem
Nincs bűnünk miért halnunk kell
De keresztes zászlók előtt nem hajtunk fejet
A táj megremeg eltemetve a holtakat
Sírhantként borul reánk
Elrejt minket a Földanya
A kereszt árnyékából közeledett a vég
A halál szagát fújta felénk a szél
Népünk szemében félelem élt
Életünk lángokban állt
Tudtuk, nekünk már nincs remény
Gyermekeink arcáról könnycseppek gördültek
Vérünktől áztatott földünkre
Keserves halállal taszítják utánunk őket
Szomorúan remeg ismét a táj
Elsorvad körülöttünk a világ
A táj megremeg eltemetve a holtakat
Sírhantként borul reánk vigyázza álmunkat
Földanyánk soká rejt minket
Lelkünk az élő és holt világ közt rekedt