Bodza Klára - Mónár Anna (Az elcsalt feleség) dalszöveg (lyrics)
[Bodza Klára - Mónár Anna Az elcsalt feleség dalszöveg lyrics]
Jere velem Mónár Anna
Én nem megyek te katona
Jámbor uram az erdőbe, kicsi fiam a bőcsőbe
Addig csalta a katona, amíg útnak indította
Addig mentek mendegéltek
Míg egy bukros fához értek
Nyugodjunk meg, Mónár Anna
Üljünk le az árnyékába!
Nezz egy kicsit a fejembe
Hogy aludjam az öledbe!
A nézésnek a képébe mónár Anna feltekinte:
Bukros fának tetejébe
Kilenc leány felakasztva
Kilenc leány felakasztva
A tizedik ő lesz még ma eszébe juta kisfia
Jámbor ura, kicsi fia
A szeméből a könny erede
Egy csöpp könnyű lecseppene
A katona orcájára, megébredt a jó katona
Mér sírsz magad Mónár Anna?
Én nem sírok, te katona
Bukros fának hull harmatja
Abból cseppent az orcádra
Hogy eshetik harmat mostan
Mikor éppen álló dél van?
Mondá neki a katona:
Hágjál fel, Anna a fára!
Én nem tudok fára hágni
Mutasd meg aztán felhágok
Elindult a jó katona
Visszaesett fényes kardja
Mónár Anna felragadta
Ütni-vágni kezdett héjza
Hadd meg, Anna, életemet
Neked adom a kincsemet
Nem kell nekem a te kincsed
Kell nekem a piros véred
A katonát esszevágta, felöltözött gúnyájába
Visszaindult hazájába
Hát mit lát a kapujába?
Az udvaron jámbor ura
Hallja bent sír kicsi fia
Hallod-e, te jámbor gazda
Adjál szállást éccakára!
Én jó szüvvel, te katona
De úgy sír a kicsi fiam
Hallod-e, te jámbor gazda
Messze van-e a korcsoma?
Ha van jó bor a faluba
Hozz egy kupát kóstolóba!
Elindult a jámbor gazda
Hát aluszik kicsi fia
Még a kicsike is tudja, idegen van a házamba
Inni kezdék a borikat
Mondogatják panaszikat
Azt mondja a jó katona
Hallod-é, te jámbor gazda!
Feleséged visszajönne
Megszidnád-e, megvernéd-e?
Megszidnád-e, megvernéd-e
Vajt életjébe felvetnéd-e?
Meg se szidnám, meg se verném
Még életjébe fel se vetném
De én tudom, nem jő vissza
Többet meg se látom soha
Felállott a jó katona, bémene a kamrába
Felöltözött gúnyájába
Hogy rátalált gazdájára
Megölelte jámbor urát, ölébe vette kisfiát
Megszeptatta, elringatta
Karjai közt elaltatta
Én nem megyek te katona
Jámbor uram az erdőbe, kicsi fiam a bőcsőbe
Addig csalta a katona, amíg útnak indította
Addig mentek mendegéltek
Míg egy bukros fához értek
Nyugodjunk meg, Mónár Anna
Üljünk le az árnyékába!
Nezz egy kicsit a fejembe
Hogy aludjam az öledbe!
A nézésnek a képébe mónár Anna feltekinte:
Bukros fának tetejébe
Kilenc leány felakasztva
Kilenc leány felakasztva
A tizedik ő lesz még ma eszébe juta kisfia
Jámbor ura, kicsi fia
A szeméből a könny erede
Egy csöpp könnyű lecseppene
A katona orcájára, megébredt a jó katona
Mér sírsz magad Mónár Anna?
Én nem sírok, te katona
Bukros fának hull harmatja
Abból cseppent az orcádra
Hogy eshetik harmat mostan
Mikor éppen álló dél van?
Mondá neki a katona:
Hágjál fel, Anna a fára!
Én nem tudok fára hágni
Mutasd meg aztán felhágok
Elindult a jó katona
Visszaesett fényes kardja
Mónár Anna felragadta
Ütni-vágni kezdett héjza
Hadd meg, Anna, életemet
Neked adom a kincsemet
Nem kell nekem a te kincsed
Kell nekem a piros véred
A katonát esszevágta, felöltözött gúnyájába
Visszaindult hazájába
Hát mit lát a kapujába?
Az udvaron jámbor ura
Hallja bent sír kicsi fia
Hallod-e, te jámbor gazda
Adjál szállást éccakára!
Én jó szüvvel, te katona
De úgy sír a kicsi fiam
Hallod-e, te jámbor gazda
Messze van-e a korcsoma?
Ha van jó bor a faluba
Hozz egy kupát kóstolóba!
Elindult a jámbor gazda
Hát aluszik kicsi fia
Még a kicsike is tudja, idegen van a házamba
Inni kezdék a borikat
Mondogatják panaszikat
Azt mondja a jó katona
Hallod-é, te jámbor gazda!
Feleséged visszajönne
Megszidnád-e, megvernéd-e?
Megszidnád-e, megvernéd-e
Vajt életjébe felvetnéd-e?
Meg se szidnám, meg se verném
Még életjébe fel se vetném
De én tudom, nem jő vissza
Többet meg se látom soha
Felállott a jó katona, bémene a kamrába
Felöltözött gúnyájába
Hogy rátalált gazdájára
Megölelte jámbor urát, ölébe vette kisfiát
Megszeptatta, elringatta
Karjai közt elaltatta