Cseh Tamás - Halaknak álma dalszöveg (lyrics)

Jég alatt télen halaknak álma
Szétfolyó téboly
Lebegnek némán smaragd vizekben
Jég alatt, a szétfolyt -

Szétfolyik álmuk a nagy vizekben
Ezüstös halaknak álma

Aludj hát, drága, jégpáncélt álmodj
Ezüst halaktól tanulj el álmot
Nagy vizek mélyén alvó halaktól
Tanuld a nagy álmokat

Vontatott élet, vontatott álom
Szétterül fázva
Jég a fedője, szemhéj a szemre
Színezüst zárja

Tanuld el, drága, halaknak álmát
A vontatott hófehér tébolyt
Jég alatt, télen, zöldes vizekben


Halak lebegnek, szenderegnek
És az ő álmuk álmaidban
Hangtalan szertefolyik

Hangtalan élet, hangtalan álmok
Jég alatt vízben kopoltyú tátog
Jég alatt, télen halaknak álma
Úszik a szemben, mikor lezárva

Álmodd hát, drága, halaknak álmát
A vonatott hófehér álmot

Semmi se mozdul, kopoltyú tátog
Elszenderednek mind az átkok
Engedd magadba halaknak álmát
A vontatott nagy álmokat

Kezdjem? Na jó
Én elkezdem kezdem
És akkor ugye ott, ahol szoktam
Hogy hol volt, hol nem volt
Tényleg már megint ezt akarod? Jó jó

Egyszer volt, hol nem volt
Volt egyszer egy nagy, nagy
Vagy kétszer volt
De az is lehet hogy háromszor
Mert semmit se lehet tudni, de semmit
Egyszer volt, kétszer, háromszor vagy soha
De soha nem volt
Soha egy nagy birodalom és annak a népe
És arra népre valaki álmot bocsátott
Hogy kicsoda-micsoda bocsátotta azt az
Álmot arra a népre, az el van felejtve
És akkor a nép hosszú-hosszú
Negyvenéves álomba merült
Nagy őrjöngés volt az egész univerzumban
(én láttam, én ott voltam! Kell ezt
Nekem mondani? Jó, jó)
Nagy őrjöngés volt csak ez a nép aludt

És ezt a népet valaki, az a
Valaki, aki régen el van felejtve
Hirtelen fölébresztette az a valaki
Gondolt egyet már megint
Gondolt egyet vagy kettőt
Hogy ő hányat gondolt
Azt már ő maga sem tudja
- és egy rántással letépte
A szemekről az álmot
És minden el lett felejtve
És a nép, a nép felébredt
És ott akarta folytatni
Ahol azt gondolta, hogy abbahagyta

A rengeteg ébredő közül egyvalaki
Egy valahol szintén felébredt
Felemelte álomittas arcát, és azt kérdezte
Ami a legfontosabb: - Ki vagyok? Hol vagyok?
Azt, hogy mi végre vagyok, azt nem
Kérdezte meg ez a valaki
Csak azt, hogy mi vagyok, hol vagyok
De erre nem tudta a választ
Olyan sokáig tartott neki az ő alvása
- Elvesztettem magam
Elvesztettem magamat az alvásban!
Ki vagyok én?! - kiáltotta, és körülnézett
Egy konyhában találta magát
És észrevett valakit
Aki az asztalra borulva aludt
A kilétét kereső belemarkolt a hajába
Felrántotta a fejet és az alvó arcába nézett
- Ezt az embert ismerem osztálytársam volt
- És eszébe jutott egy osztály
Ecsédi - ez a név jutott
Eszébe a kilétét keresőnek
És rázni kezdte az alvót
- Ecsédi, Ecsédi, felébredtünk! - kiabálta
- Ecsédi, emlékszel még?!
Ecsédi lehunyt szemmel mondta, hogy:
- Én mindenre emlékszem
- És mire emlékszel, Ecsédi? Mire?!
- Éltünk, aludtunk
- Ecsédi, én nem emlékszem semmire
Ki vagyok én, Ecsédi? Mondd meg!
Ecsédi lehunyt szemmel mondta, hogy:
Your name is Vizi Miklós
Int' appele Miklós Vizi
Tuo nome Niccolo Vizi
Tebja zavut, Nyikoláj Vizi vizi
Vizi vizi - mondta Ecsédi, és aludt tovább

Álmában nagy halakat látott vizekben
Lebegve, álmot vonva magukkal
Redőző árnyakat
Énekelgetett magában, csemcsegett
Tiszta nyál csordult a szája szélén
Ringatta magát
- Ez hát a nevem ez a név ez voltam én!
És az illető, aki most már Vizi
A tükörbe nézett
Jellegzetes kelet-európai arc repült felé
A hófehér tükörből
Új korszak van, új világ, felébredtünk! -
Kiáltotta, és fejjel rohant az ajtónak
Amely az utolsó pillanatban kinyílott
És Vizi (most már tudjuk a nevét: Vizi)
Egy szigorú nagykabátos társaságba rohant
Bele a gangon
A férfiak - lehettek vagy tízen
- ujjlenyomatot vettek tőle
Ekkor derült ki, hogy mind a
Tízen egyetlen nagykabátot viselnek, hogy
Alatta szorulnak össze gúlában, mert
Ők egy Bizottság voltak, mely az
Elmúlt időszak bűneit és hőstetteit
Állapította meg tisztázó szigorúsággal
- Tisztázó szigorúság - mondta
A Bizottság vezetője, aki a télikabát
Gallérját viselte magán ritkás hajú
Szép feje kócsaghoz hasonlóan koronázta
Meg az embergúla tetejét
-Jellegzetes bolseviki ujjlenyomat! -
Kiáltotta egy szélsőséges a kabát ujjából
- Neogótikus ujjbegy bordázat
Egyházi elmélyülésre valló! - zengte egy hang
A válltömés alól, kimagasodva
- Magának való költő - mondta egy szelíd
Szemű tag a belső zsebből sugározva
- Az igazat megvallva, kevésre emlékszem
A múltból - mondta Vizi, mert
Elhatározta, hogy becsületes lesz
- Csak annyi biztos: a nevem Vizi Miklós
Az embergúla tetején gallért
Koronázó kócsagrikoltást hallatott, hogy:
- Miklós! Miklós! Miklós! Tegezhetlek
Miklós! - A mi emberünk! -
Süvöltötte a lenti tagoknak
- A mi emberünk! Feddhetetlen
Hőse a 60-as, 70-es, továbbá a 80-as
Etapnak, amikor legjobbjaink is megszűntek
Rózsaálmok viruló képeivel ámítani magukat
Emlékszem egy mondására:
Meddig tarthat ez még - ezt mondta
A Keleti pályaudvar nagy óráját nézve
A kagylóba
Miközben tizenketten hallgatták le
A telefonját! A mi emberünk!
Az új kor hőse! Szent!
Szent Miklós! Szentet csinálunk belőle!
Arra van most szükség!
És a télikabátból karok csápjai nyúltak
Elő, megragadták Vizit, aki nagy
Sötét alagútban repült ezután, míg
Végül meleg, ölelő, bendőszerű helyre
Érkezett a jövőbe

Hagyjuk most Vizit e helyen, és vessünk
Egy fúró pillantást bele Ecsédibe
Aki két karjába temetve arcát
Még mindig aludt, holott körülötte egy világ
Kelt új életre zengve

Ecsédi alvása miatt kimaradt az
Újjáépítésből egy időre
Hogy mennyi időre, azt csak azt tudja
Aki el van felejtve, telt, múlt az idő
Ecsédi csak aludt
Ám egyszer csak mi történt? Egyszer csak:
Csengőszó éle tépte fel a csendet
S a borotválatlan Ecsédi felriadt szintén
Rögtön mindenre emlékezvén támolygott
Az ajtóig feltárta
Egy olyan kék szemű férfi állt odakint
Kinek az arca olyan volt, mint a lakat

- How do You do? - csatttant fel a hangja
- How do You do? - mondotta Ecsédi, a kába
- Nevem Thomas Edward Lawrence - mutatkozott
Be a férfi és meglobogtatta
Az indigókék selyemburnuszt, amelyben ő volt
(Mert arabnak volt öltözve) a szeme kék
Mint az oxfordi college könyvtárának
A legfelső polcán az
Enciklopedia Britannica gerince a
Betűző, délutáni, krikettpályáról jövő
Napfényben szokott, oly kék
- Nevem Thomas Edward Lawrence
Napjaink első számú Kelet-Közép-Európa
Szakértője vagyok, titkos ügynök
Szeretem az ön népét
Mert az végletekig éli meg a rosszat és a jót

És ekkor Ecsédit felkapták
(mert a lakatarcú intésére burnuszos arabok
Lepték el a gangot) , és
Vitték ki Ecsédit az utcára
Káprázó napnak a fényére
Ecsédi a Margit híd pesti hídfőjének
A torkában találta magát, ott egy teve
Púpjára lökték, s az állat ringva elindult
Ecsédi a lakatarcú acélderekát hátulról
Karolva tartott délkelet fele
A cél ismeretlen
És végre Ecsédi körül tudott nézni
Mit látott? Hunyorgó szemével mit vajon?

Egy romjaiból újjáéledő várost látott
A tevén imbolyogva, az elmúlt
Évtizedek tizedelte füstölgő labirintust
Kietlen tájat, egyetlen nagy csillogó
Szemmel verő színpadot
Ecsédi felsóhajtott volna, de a
Levegő mérgezett volt, még nem oszlott el
Az égről a korom, a házak
Vakolatát lemarta volt a méreg
A teve lukakba lépett, repedezett a kövezet
S a lakosság, a helybeli
Lakók sántító lovakat üldöztek
Egymást ölelgették: Hát te még:!
Hogy éltétek túl?
-Íme, a hazája egy rablótámadást követőleg
- szögezte le a Lakatarcú
Hátravetve egy kék villanást a tevén
- Szegény hazám - sóhajtott ki mérget Ecsédi
- Nevem Arábiai Lawrence - mutatkozott
Be megint a lakat
- Utunk célja, de erről majd később
Megértem önt
- Mit csinálunk? Mi lesz itt továbbá?
- ismerte föl helyzetét Ecsédi ringva
- Nem tudom összeszedni
Magamat hirtelenjében!
- Itt műtét érti? Mű-tét
Felhalmozni, középosztályt csinálni, ennek
Lesznek áldozatai, de hát ez
Egy műtét eredeti felhalmozás megértem önt
Én anglo-amerikai figura és
Ügynök vagyok pacifikálni
Vizi Miklós küldött önért
- Vizi? Hol van Vízi? Hol? - kiáltotta
Egy lobogva égő ház alatt teveháton pislogva
Ecsédi, de a lakatarcú, csak
Mint egy gyarmatra, rámosolygott
- A központba oda tartunk

És arabjai felvijjogtak, puskáikat
(mert azok is voltak nekik)
Sütögették az ólmos égbe, Budapesten
1989 június másodikán

Budapesten
Ezek szerint a magyarok fővárosában
Vagyunk, a neve Budapest
De most már ne nézzünk körül
Nézzünk inkább a beteg égbe
Miként Ecsédi ekkor, és onnan
Nézzen vissza ránk az, aki el van felejtve
Nézzen vissza, nézzen vissza ránk
De nem kell elárulnia semmit ezt nem akarjuk
Nem nem mi csak azt akarjuk
Nem akarunk mi semmit, csak

Hát mert mi az ember? Az ember gombásodás
Vörheny és kanyaró
A Földnek orcáján allergiafolt

Aztán megint csak ringott-ringott
A tevekaraván, mígnem a Lawrence
Nevű kém szárazon megszólalt:
- Well, utunk céljához érkeztünk, my friend
A Központot látja maga előtt
És Ecsédi kinézett az angol
Szikár burnuszos válla mögül
És megpillantotta a Nyugati pályaudvart

Na most ezt úgy kell elképzelni, amit
Ugye Ecsédi látott, úgy kell elképzelni
Mint egy három-osztatú tervrajzot egyelőre

Legbelül emelkedett a Nyugati pályaudvar
Impozáns tömbje fellegvárszerűen az égre
Körülötte a középső gyűrű egy nagy
Embertömeg, amely be akart jutni
Csak azért, mert a pályaudvar
Neve nyugati volt, de kéksisakosok nem
Engedték őket (erre a tragédiára még
Visszatérünk) kéksisakos katonák
Szorították vissza a tömeget
A legkülső gyűrű pedig egy
Nagy nagy bódételepülés volt
Afféle vadkeleti piac

Piláfárusok, koldusok, zsebtolvajok
Szerzetesek, korrupt rendőrök
Szerb komitácsik, erőművészek
Citerások, medvék
Rengeteg szemét, lócitrom
Mert lovak is voltak ottan, árusok
Kelepeltek, anyák siratták halott fiaikat
Nőgyógyászok végeztek abortuszt a nap
Ellen kifeszített ponyvák alatt
Értelmiségiek vitatkoztak a
Médiák műsortervéről, nagyon
Sok volt a rákos
Infarktusos, de sok volt a vidám pofa is
Satöbbi

A legszélső gyűrűnek is a szélénél
Közvetlenül a pénzváltók asztalkája mellett
A közös nagykabát alá bújt Igazoltató
Bizottság szűrte meg az érkezőket
És a kiemelkedően nemes
Kócsagfej rájuk rikoltott, hogy:
- Igazoljátok magatokat, kutyák!
Mit tettetek a szebb jövőért?
Tetvek, ganék, tökörészek, dögvész, fujj!

Ecsédinek az ijedtségtől egy fillér
Sem maradt a zsebében
Őhelyette az oxfordi spion kattant egyet
Mint a lakat: - Nem ismersz meg, testvérem?
- Sir Thomas! - rikoltotta a kócsag, és
Hosszú nyakát mélyre hajtva a gallérból
Csókolgatni kezdte Lawrence piros csizmáját
A Bizottság többi tagja is kikiabált a
Külső és a belső zsebekből, a kabátujjból
Meg a gombok mögül, hogy:
- Sir Thomas, Sir Thomas, Sir
Thomas, Sir Thomas Lawrence, kezit csókolom!
- Bemutatom Mr ecsédit
Mr vizi barátját - jegyezte
Meg a hidegvérű angol - I suppose
Mond ez a név önöknek valamit vizi

A Bizottság tagjai ugrándozni kezdtek
A kabát alatt:

- Vizi, Vizi, Vizi! A kócsagfej pedig már a
Földön fente a csőrét, úgy vijjogta:
- Ó, ó, ó, a fényes orcájú
Bül-bül-szavú Mr vizi!
Hát ő, ő, ő, ő az, aki már
Bent van, nagyságod engedelmével
Bejutott, ugye
O, o, o, odabent van ő, ő, ő, ő már
Boldog a Nyugati pályaudvaron
Oly jó neki, oly szerencsés, oly szép
Rózsalugasban ringatják rettegett személyét
Dióköldökű hurik, ellenségei letépett fejével
Labdázik mélán, vessző
OMO mosóporban fürdetett mosolya fényesebben
Tündöklik a New York-i
Szabadságszobor fáklyájánál
Még az Európai eszme ragyogásánál is
Neki már jó ó, ó, ó, neki már jó
És mi mikor juthatunk be, Sir Thomas?

- Vizi a pályaudvaron van
Mr lawrence? - kiáltott fel Ecsédi
- Ezek szerint Vizi a pályaudvaron van?
Bent van a Nyugati pályaudvaron?
Azonnal látni akarom a barátomat!
- Hahaha! - nevetett fel a kócsagfej
- A pályaudvarra nem juthat be
Gatyás paraszt, furkóházi, senkibunda
Körmös indulatú keleti!
Nyelvvizsga kell hozzá
Alacsony vérmérséklet
Magas IQ, szexvizsgálat, hűségnyilatkozat!

De Lawrence megsimogatta Ecsédi fejét:
- Majd én elintézem

- Az más, az más, az más
Ha Mr lawrence elintézi
- mondta a kócsagfej
És a kabátszárnyakat széttárva földig hajolt

Lawrence hátravillantott egy kéket
Mosolyogni akart, válaszolni
De hirtelen apokaliptikus dobogás, csatazaj
Vak ügetés és fegyvervillogás
Történt, és a Bajcsy Zsilinszky út, a
Váci út és mindkét körút felől
Fergeteges támadás érte a piacot
Vijjogva és torokból ugatva irdatlan
Tatár lovascsapat zúdult elő
És vágta közben énekeltek, hogy: