Cseh Tamás - Szöveg 11. (Mélyrepülés) dalszöveg (lyrics)

A kagylóból pedig zajok jöttek elő
Összekeveredtek, egymásba olvadtak
Súgva, bugyborékolva
Legmesszebbről és alig hallhatóan
Egy szaggatott hang a foglalt jelzés
- Hát nem lehet itt még
Énekelni se? - üvöltötte Novák
És emelte a készüléket, hogy a falhoz vágja
Hogy menjen annyi darabra, ahány felé a népe
Meg menjen annyi darabra, ahány
Felé a nemzedéke
Aztán jöjjön egy jól söprő új söprő, vízözön
Vagy akármi
Csak aztán megfogta a mozdulatot
Így, vállból, letette a készüléket
Rá az elbolondult kagylót
És azt mondta magában: - Jó akkor ez lesz
Nem éneklek csak vagyok
Nincsen csodás erejű hangfekvésem
Csak szabad vagyok
Nem vagyok követendő példa


Csak a maga sorsát uraló ember ennyi
És ez végleges
- Így állt Novák a szoba közepén
Ebben az elhatározásban
Amikor egyszer csak arra lett figyelmes
Hogy egy vadlibaraj húz keresztül a szobán
Szabályos ék alakban, be a törött ablakon
Ki a nyitott előszobaajtón
De valahogy nagyon is vízszintesen
Nagyon is egyenesen repültek azok a vadlibák
És ebből Novák gyanút fogott
Odarohant az ablakhoz, és látta
Hogy most aztán elszállt, most csak igazán
A ház a levegőben lebegett
Körülbelül ezer méteres magasságban
Mindenféle kötelek és koloncok
Lógtak le róla
De a földdel a jelek szerint csak egy
Telefonzsinór kötötte össze a
Telefonzsinór pedig
A Jégmadár étterem kéményében tűnt el
És Novák tudta
Hogy az ő barátai csimpaszkodnak a végén
Hogy ők röptetik a házat, és
Egyben ők is tartják
Hogy végleg el ne röpüljön
Közben persze az alpinisták is lelepleződtek
De velük már nem törődött senki, hanem
Üdvrivalgások és színes léggömbök
Uralták a légteret
- Sikerült! - üvöltötte a tömeg egyik fele
- Megúsztuk! - így meg a másik
És mind együtt azt, hogy:
- A mi fiunk! A mi fiunk! A mi fiunk!
- Te jó isten! Sikerült!
Mindennek vége egyetlen árva ház a levegőben
És én elpazaroltam minden erőmet
Soha többet nem fogok tudni így énekelni
Vissza fognak húzni és igazuk lesz
Ez így értelmetlen és nevetséges

Állt a ház a levegőben
A maga kényes egyensúlyában
Állt szegény Novák
Kétségbeesetten a törött ablaknál
És hallotta
Hogy most már kinn a függőfolyosón is
Hatalmas zsivaj dagadoz
Hogy ott dörömbölnek meg kiabálnak a lakók
Az egyik így kiabált, hogy:
- Novák úr, Novák úr, látja
Ezek a maga dolgai! Én mindig tudtam
Hogy nem lesz ennek jó vége!
Egy másik pedig azt, hogy:
- Ha már idáig jutottunk
Novák, ne szarakodj
Hanem vágd el azt a rohadt zsinórt
Úgyse működik! - Megint egy másik így, hogy:
- És tessék mondani, elfogadják majd ezt a
Helyet állandó lakcímnek?
Mert én nem vagyok ellene semmi újnak
De azért az embernek legyenek
Rendben a papírjai
Egy egyenruhás férfi hadonászott, hogy:
- Súlyos hiba
Ilyen tökéletes célpontot adni!
Súlyos hiba ilyen tökéletes célpontot adni!
Aztán egy rekedtes hang pedig, hogy:
- Én nem bánom, Novák úr
Legyen úgy, ahogy maga akarja
De akkor váltsa vissza tőlem
Bolti áron az üres üvegeket
És adjon is érte mindjárt cseresznyét
Mert én józanul lebegni nem bírok!
Aztán egy idős, ősz úr
Hajolt be az előszobába, és mondta, hogy:
- Tudja Isten, Novák úr!
Azért én mégis csak szerettem ezt a földet
A többi hang beleveszett a zsivajba
Lábdobogásba
Novák csak állt a törött ablaknál
Nézte kővé meredten, hogy a lakók
Másznak le egyenként a telefonzsinóron
Ki egy faliórával, ki egy szmokinggal
Ki egy fodros pólyával a hátán, látta
Amint sorban eltűnnek a
Jégmadár kéménylyukában
Végül csend lett, egyedül maradt a házban

- Jól van, kapitány, minden kész
Minden rendben
Nincs több dobásod, nem volna miért lemászni
Nincs is más hátra, már csak az elegáns vég
Már csak az elegáns vég
Azzal keresztülsétált a szobán
Ki a folyosóra
Le a lépcsőn, és megállt a ház kapujában
Ott húzódott előtte a telefonzsinór
Feszesen, pengett, miként a húr
Novák megsimogatta a kapufélfát, és mondta
Hogy: - Menj, édes! Menj, kicsi édesem!
Azzal villant a zsebkése
A ház emelkedni kezdett, mint egy rakéta
Ő pedig kilendült, és zuhant, mint a kő
Közben ezt mormolta: