FankaDeli - Az én utam dalszöveg (lyrics)

[FankaDeli - Az én utam dalszöveg lyrics]

Hamar belekóstoltam, az éjszaka főztjébe
Kamaszos mosollyal hörpintve a töménybe
A haverom vezetett, akkor még barátnak
Hittem, aztán minden ellibben
Elfújja a szél
Ami marad harag, nézd a madarak, nézd a fák
Nézd a pénztárcád
Szívesen adják hiteled, fizeted kamatod
A barátnőd cicijét egy ideje már harapod
Hiszen amit látok pornó, amire vágyom
Szerelem, kasznimban beat a motor
És én éjjelente szerelem
Isten hozott ember, az ördög meg majd elvisz
Egyre jobban gyorsul kezemben a tetris
De a gombelem nem örök, ki lesz kit megölök
Magam után közvetlen, én annak is örülök
Hogy ilyen pernahajderekkel tölthettem
Pár napot, pár gyönyörű
Órát, és bár eladtam egy-két lemezt
Nem vettem drága órát
Mi újat mondhatnék, a sztori
Régi, de állatira, itt csak
A pia, csak a lányok ami engem megmozgat
És ha már a témát
Felhoztad elárulok egy titkot
Jártam ám itt-ott, és aki szerintem számít
Az a vállamra tette a kezét
És azt mondta: Feri ne legyen ki megállít
És akik anyukám, vagy éppen engem, megértem
Hogy utálnak, hiszen arról reppeltem
Milyen kár is, hogy nem tudunk magyarul
Milyen kár is, hogy szavad nem igaz
Milyen kár is, hogy a felelősség
Köztetek nem erősség
Milyen kár is, hogy azt sem vágod
Hogy Feri lereppelte az egész világot
Nem azért mert szemét, hanem mert
Annyira marta a szemét, égette
A nyelvem, aztán, ahogy mesélte
Anyu, végül én nyertem, hey végül én nyertem

Ha isten velünk, ki lehet ellenünk
Szerinted miért lett Magyarok a nevünk?
A fényes nap és a jó isten mutatja
Az én utam harap is nem csak ugatja
Ha isten velünk, ki lehet ellenünk
Szerinted miért lett Magyarok a nevünk?
A fényes nap és a jó isten mutatja
Az én utam harap is nem csak ugatja

Ami nekem nem tetszik a következő
Lista, hogy a Johnnit játszod
De a neved Pista
A lányokat análba, az életet nagykanállal
A sör meg a pult, meg mi volt még? Ja igen
Külföldi alapot is nyúlt
Ami nekem nem tetszik, hogy
Az autó presztízs, meg hogy a lányaitokra 13
Évesen rámondják hogy szexis
Hol van az apai pofon? Ez
Ám a társadalom ami nekem
Nem tetszik, hogy randiztok a neten
Utána meg nekem sírtok
Hogy nem vágjátok mi a szerelem
És áthúzod a haverod, meg stírölöd a nőjét
Meg cseszegeted a nővért aki
Csak a munkáját végzi
Meg már túl nehéznek számít a prézli
Attól is híztok, egymásban nem bíztok, éjjel
És nappal hazugság, ami megtölti az utcát
Ami nekem nem tetszik, hogy a
A parlamentben magyarul beszélnek
De igazából jenkik
Kecskemétet szeretem, ezért nem
Húztam el innen
De ez a város is milyen? Csak a képmutatás
Itt bekamuzzák neked, hogy többet ér a házuk
Mint az életed
Nekem nem tetszik, hogy mindenhol azt látom
Hogy alig vágják mi az
A másfél-millió lépés Magyarországon
Rockenbauer Pál, innen küldöm
Tiszteletem, egyenesen kimondva
Én így szeretem
Én nem vagyok író, nem vagyok költő
De szarul érzem magam ettől a bőrtől
Mióta élek feszíti belsőm, NC WEAR a felsőm
De az nem takarja el, mikor a szemembe nézel
Jól látod mi kell
Vagy inkább kellene nekem nem tetszik, hogy
Aki igazából tetszene annak én nem
Hiába nézek szépen, hiába tettem
És teszek bármit, neked mi az ami számít?
Mert ha tényleg az amit látok
Akkor engem többet nem láttok
Hey akkor engem többet nem láttok

Ha isten velünk, ki lehet ellenünk
Szerinted miért lett Magyarok a nevünk?
A fényes nap és a jó isten mutatja
Az én utam harap is nem csak ugatja
Ha isten velünk, ki lehet ellenünk
Szerinted miért lett Magyarok a nevünk?
A fényes nap és a jó isten mutatja
Az én utam harap is nem csak ugatja

Sok mindenről reppeltem már tucatnyi
Lemezen, bármit gondolsz rólam
Hidd el nehezen tettem magam túl rajta
Hogy az igazság ölebe az
Én nevem ugatja, úgy
Hogy közben mégis hazudtam
Mikor erre rájöttem, össze is törtem de
Egy kis pálinka, és pár barát
Feledtette lelkem zavarát
Ami fontos és lényeges, most nem titkolom
Előled, ha az enyém benőtt
A te fejed lágya is benőhet
Sokszor voltam boldog, és te is leszel még
Persze eltelik
Nélküle jó pár hét, de azt ne feledd
Bármilyen vastag a fal, a vakolat lepereg
Vagyis a külső nem mutat irányt
Hagyd magad, és őt is
Hogy játsszátok a herceget
És a királylányt, hagyd magad, és őt is
Hogy játsszátok a herceget és a királylányt

Ha isten velünk, ki lehet ellenünk
Szerinted miért lett Magyarok a nevünk?
A fényes nap és a jó isten mutatja
Az én utam harap is nem csak ugatja
Ha isten velünk, ki lehet ellenünk
Szerinted miért lett Magyarok a nevünk?
A fényes nap és a jó isten mutatja
Az én utam harap is nem csak ugatja
Ha isten velünk, ki lehet ellenünk
Szerinted miért lett Magyarok a nevünk?
A fényes nap és a jó isten mutatja
Az én utam harap is nem csak ugatja
Ha isten velünk, ki lehet ellenünk
Szerinted miért lett Magyarok a nevünk?
A fényes nap és a jó isten mutatja
Az én utam harap is nem csak ugatja

Értelmezés a számára


Adja hozzá az értelmezést

Bővített értelmezés hozzáadása

Ha tudja, miről beszél az előadó, tud olvasni a sorok között, és ismeri a dal történetét, akkor értelmezheti a szöveget. Szerkesztőink ellenőrzése után a dal hivatalos interpretációjaként adjuk hozzá!

Legutóbbi értelmezések a dalszövegekhez

A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z #
Értelmez