Fekete Bárány - Légy jó mindhalálig! dalszöveg (lyrics)
[Fekete Bárány - Légy jó mindhalálig! dalszöveg lyrics]
Mily régóta hordom ezt a kétszínű életet
Vajon meddig kell még játszanom
Ezt a hálátlan szerepet?
Nem mutatni, hogy fáj, akkor sem
Ha beleszakad a szívem
Ölelni őszintén, mikor ölni volna kedvem
Simogatni gyengéden, pedig kezem
Ökölbe szorítanám
Kacagni önfeldten, ha fájdalmam ordítanám
Elrejteni, hogy ne lássák az
Arcomra égett könnyeket
Magamba fojtani a robbani vágyó érzéseket
Feledni a sok gonoszságot, mit nap
Mint nap tesznek velem
Hírdteni vak elszántsággal a
Mindent átható szeretet
Zokszó nélkül tűrni gőgös
Arcok gúnyos mosolyát
Minden sértő szónál úgy tenni
Mintha nem is hallanám
Nem észrevenni a mélyen elítélő tekinteteket
Játszani a bolondot, aki mindenen csak nevet
Lehajtott fejjel várni az el
Nem jövő felodozásra
Rendületlenül hinni az ember
Végtelen jóságában
Pedig mily könnyű lenne gyűlölni
Elereszteni bosszúra szomjas dühömet
Kóbor kutyákkal tépetni szét s a
Férgekre bízni rothadt testedet
Mérgező húsod a tűző napra tenni, míg
Ki nem szikkad a pokoli hőségbe
A maradékot disznók elé vetni
Bár tőled még ők is undorodva fordulnának el
Mert lelked mélyén romlottság burjánzik
Hát miféle lény adott neked életet?
Nézz magadba, ha egy nap majd eltűnsz
Senki nem keres és nem sirat meg!
S én mégis féltelek, hisz a vérem
Vagy, ó, ember, érted szenvedek
Tudom szívedben a jóság egyszer eltépi
Láncaid és eluralja egész éjjeled
S, mint egy csodaszép virág, benned is
Kihajt majd a feltétel nélküli szeretet
Megszabadít téged a félelemtől
Új értelmet ad az életednek
Akkor majd te is nevetve állod a kínt
S minden rádmért ütéssel erősebb leszel
Átöleled ki beléd döfi kését
S barátoddá fogadod halálos elleneségedet
Próza:
S mikor a gyűlölet erőszakra éhesen, a kéjtől
Felajzva, újra és újra húsodba vág
Te minden egyes alkalommal harag
Nélkül suttogod majd: köszönöm
S dalolva hívod a következő
Csontig hatoló ostorcsapást
Vajon meddig kell még játszanom
Ezt a hálátlan szerepet?
Nem mutatni, hogy fáj, akkor sem
Ha beleszakad a szívem
Ölelni őszintén, mikor ölni volna kedvem
Simogatni gyengéden, pedig kezem
Ökölbe szorítanám
Kacagni önfeldten, ha fájdalmam ordítanám
Elrejteni, hogy ne lássák az
Arcomra égett könnyeket
Magamba fojtani a robbani vágyó érzéseket
Feledni a sok gonoszságot, mit nap
Mint nap tesznek velem
Hírdteni vak elszántsággal a
Mindent átható szeretet
Zokszó nélkül tűrni gőgös
Arcok gúnyos mosolyát
Minden sértő szónál úgy tenni
Mintha nem is hallanám
Nem észrevenni a mélyen elítélő tekinteteket
Játszani a bolondot, aki mindenen csak nevet
Lehajtott fejjel várni az el
Nem jövő felodozásra
Rendületlenül hinni az ember
Végtelen jóságában
Pedig mily könnyű lenne gyűlölni
Elereszteni bosszúra szomjas dühömet
Kóbor kutyákkal tépetni szét s a
Férgekre bízni rothadt testedet
Mérgező húsod a tűző napra tenni, míg
Ki nem szikkad a pokoli hőségbe
A maradékot disznók elé vetni
Bár tőled még ők is undorodva fordulnának el
Mert lelked mélyén romlottság burjánzik
Hát miféle lény adott neked életet?
Nézz magadba, ha egy nap majd eltűnsz
Senki nem keres és nem sirat meg!
S én mégis féltelek, hisz a vérem
Vagy, ó, ember, érted szenvedek
Tudom szívedben a jóság egyszer eltépi
Láncaid és eluralja egész éjjeled
S, mint egy csodaszép virág, benned is
Kihajt majd a feltétel nélküli szeretet
Megszabadít téged a félelemtől
Új értelmet ad az életednek
Akkor majd te is nevetve állod a kínt
S minden rádmért ütéssel erősebb leszel
Átöleled ki beléd döfi kését
S barátoddá fogadod halálos elleneségedet
Próza:
S mikor a gyűlölet erőszakra éhesen, a kéjtől
Felajzva, újra és újra húsodba vág
Te minden egyes alkalommal harag
Nélkül suttogod majd: köszönöm
S dalolva hívod a következő
Csontig hatoló ostorcsapást