Fekete Teve - Január dalszöveg (lyrics)
[Fekete Teve - Január dalszöveg lyrics]
Pedig csak újrakezdés volt
Átaludtam pár évet míg az ébresztő szólt
Záróra mindenhol
Ahogy lekapcsoltak a lámpák
Végre új dalt hallgattunk
Ezt most rólunk írták ()
Egy másik életben itt állunk kettesben
Már nem számít, hogy múlt évben hogy volt
Egy másik életben itt állsz most mellettem
Ó végül megérkeztünk mindketten
Azt hittem mindennek vége
Pedig csak úrakezdés volt
És most együtt verset írunk
Ő kezdi én bejezem a sort
Régen sokmindent mondtam
Mostmár szavak nélkül is megy
Kilépünk a szélére gyerünk három, kettő, egy
Egy másik életben itt állunk kettesben
Már nem számít, hogy múlt évben hogy volt
Egy másik életben itt állsz most mellettem
Ó végül megérkeztünk mindketten
Egy másik életben itt állunk kettesben
Már nem számít, hogy múlt évben hogy volt
Egy másik életben itt állsz most mellettem
Ó végül megérkeztünk mindketten
Bővített értelmezés hozzáadása
Ha tudja, miről beszél az előadó, tud olvasni a sorok között, és ismeri a dal történetét, akkor értelmezheti a szöveget. Szerkesztőink ellenőrzése után a dal hivatalos interpretációjaként adjuk hozzá!
Legutóbbi értelmezések a dalszövegekhez