Galla Miklós - Unalmas dal dalszöveg (lyrics)

[Galla Miklós - Unalmas dal dalszöveg lyrics]

Unalmas dal unalmas dal

Tegnap délelőtt sétaútra indultam
És mivelhogy tél volt tegnap is:
Nem mehettem ingujjban

Délben ettem én főzeléket föltéttel
Éhes voltam, így hát nem csoda:
Jól esett a főtt étel

Unalmas másnak, ahogy élek
Nincs benne semmi izgalom, tudom

Sajnos e dallamomra nincs jó szöveg
Így hát e szerzemény egy kész csődtömeg
Aki hallja eme dalt, mérges lesz majd
És szenvedve kérdezi, hogy még meddig tart

Fűzöld dombtető látható a házamból
Szállodában voltam pénteken
S arra járt vagy száz angol

Tegnap délután egy régi filmet megnéztem
S kiderült, hogy gyilkos indulat
Dolgozott a kertészben

Utána rám köszönt az alkony
Majd végül beesteledett, és ettől sötét lett

Sajnos e dallamomra nincs jó szöveg
Így hát e szerzemény egy kész csődtömeg
Aki hallja eme dalt, mérges lesz majd
És szenvedve kérdezi, hogy még meddig tart

Hiányoznak innen a jó poénok
Sőt mi több, a verssoraim pocsékok
Az unalom árad nagyon töményen
Pedig a hallgatóság türelme törékeny

Ejnye, hogy nem sikerült jót írni rá
Szégyenemben átváltozom sült krumplivá
Ez a dallam ugye szép? Hallgatnád még!
De az elfuserált szöveg miatt most épp elég!

Lad samlanU lad samlanU

Értelmezés a számára


Adja hozzá az értelmezést

Bővített értelmezés hozzáadása

Ha tudja, miről beszél az előadó, tud olvasni a sorok között, és ismeri a dal történetét, akkor értelmezheti a szöveget. Szerkesztőink ellenőrzése után a dal hivatalos interpretációjaként adjuk hozzá!

Legutóbbi értelmezések a dalszövegekhez

A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z #
Értelmez