Gerendás Péter - Nyugat Ausztrália dalszöveg (lyrics)
[Gerendás Péter - Nyugat Ausztrália dalszöveg lyrics]
Szemem előtt egy bélyeg kering
Száll két nap óta
Gyermekkoromban láttam, régenvolt széria
Nagy hattyú úszik rajta, szelíd vizek hajósa
S alatta vén betűkkel: WESTERN AUSTRALIA
Ausztrália, múlt század! s már
Látom is a képet
Ekhós szekérsort sárban, sok ökröt és igát
Szakállas férfinépet, kik gyors
Ütemben lépnek
Öklükben meg-megrázva az araszos pipát
Irtásokon, mint balta, zuhan a fény ezüstje
Tóparton épül, kész is és oly csendes a ház
Akár a tengermélyben vasmacskalánc a füstje
Mely fel, a csillagflotta fényéig karikáz
Viola taftruhában nők járnak mellük halmán
Mint tengelyen a küllő, forog a sok gyerek
Nagy, fémkeretű tükrök mélyén
Mely mindig halvány
Nézik magukat néha s alig öregszenek
Újság kevés jár arra, a hír is lassan ér el
Nem tudják Bismarck mit tesz
S Khartumért ki hibás
Míg egyszer mégis megjön az első út, fehéren
Majd zöld zakóban sárga szakáll: egy távirász
Lágy esti konyhatűznél ír gúlyásfőzelék fől
S kint birkák, mint a számum
És számuk egyre nő
A zseblámpa csodáját hozzák meg Adelaideből
A fiú vízipuskát kap s karmantyút a nő
Nagyritkán összeülnek
– az ünnep szent kiváltság –
Füstös kocsmán, hol láncon
Lóg a petról-világ, s dörögve, hogy elcsukló
Könnyüket túlkiáltsák
Köszöntik a királynőt, az ősz Viktóriát
Az időt unokáik mérik a kerti rácson
S a tél, mely lenn a tóban számlapot üvegez
Nehéz plum-puddingokkal toppant
Hozzá karácsony
S aztán a hulló alma kopogtat ütemet
Vén párok, kerti padon ülnek az alkonyatban
S a tavon, melyre már a nap búcsúfénye süt
Nagy hattyú jön fel s
Libben át szinte mozdulatlan
S oly békés-boldog-büszkén, akár az életük
S itt hirtelen megállok, ki
Magam tetten érem, s elfog a szégyen, lám
Hogy két év rabság után
Elég e zárka néhány pofonnal s rettegéssel
S máris futok a csábos, szép hattyú nyomdokán
Hogy én, egy ország
Ajkán nagyalvó Csipkerózsa
Feledve, mi a hűség, hivatás, haza, hír
Fonódtam álmaimban egy idegen karóra
És egy másik földrészre szöktem, mint pionír
Lettem alattvalója a holt Viktóriának
Magam is boldog hulla, nem élő pária
S csonthomlokomra hívtam szemergő glóriádat
Te porhanyós, szabad föld, Nyugat-Ausztrália!
Nem így, mondom, s felállok s
Vad mosolyt érzek számon
A véresre rugotton, és némán szavalom
Hogy nem hagyom a zászlót és
Nem hagyom e népet
E hűtelent és drágát, s a harcot sem hagyom
És százszor újra kezdem, s
Ha kell, százszor hiába
Míg nem leszel szabad, szép
S új otthonom, haza
S ha megyek, látogatni megyek Ausztráliába
De azt a boldog hattyút, azt elhozom haza
Száll két nap óta
Gyermekkoromban láttam, régenvolt széria
Nagy hattyú úszik rajta, szelíd vizek hajósa
S alatta vén betűkkel: WESTERN AUSTRALIA
Ausztrália, múlt század! s már
Látom is a képet
Ekhós szekérsort sárban, sok ökröt és igát
Szakállas férfinépet, kik gyors
Ütemben lépnek
Öklükben meg-megrázva az araszos pipát
Irtásokon, mint balta, zuhan a fény ezüstje
Tóparton épül, kész is és oly csendes a ház
Akár a tengermélyben vasmacskalánc a füstje
Mely fel, a csillagflotta fényéig karikáz
Viola taftruhában nők járnak mellük halmán
Mint tengelyen a küllő, forog a sok gyerek
Nagy, fémkeretű tükrök mélyén
Mely mindig halvány
Nézik magukat néha s alig öregszenek
Újság kevés jár arra, a hír is lassan ér el
Nem tudják Bismarck mit tesz
S Khartumért ki hibás
Míg egyszer mégis megjön az első út, fehéren
Majd zöld zakóban sárga szakáll: egy távirász
Lágy esti konyhatűznél ír gúlyásfőzelék fől
S kint birkák, mint a számum
És számuk egyre nő
A zseblámpa csodáját hozzák meg Adelaideből
A fiú vízipuskát kap s karmantyút a nő
Nagyritkán összeülnek
– az ünnep szent kiváltság –
Füstös kocsmán, hol láncon
Lóg a petról-világ, s dörögve, hogy elcsukló
Könnyüket túlkiáltsák
Köszöntik a királynőt, az ősz Viktóriát
Az időt unokáik mérik a kerti rácson
S a tél, mely lenn a tóban számlapot üvegez
Nehéz plum-puddingokkal toppant
Hozzá karácsony
S aztán a hulló alma kopogtat ütemet
Vén párok, kerti padon ülnek az alkonyatban
S a tavon, melyre már a nap búcsúfénye süt
Nagy hattyú jön fel s
Libben át szinte mozdulatlan
S oly békés-boldog-büszkén, akár az életük
S itt hirtelen megállok, ki
Magam tetten érem, s elfog a szégyen, lám
Hogy két év rabság után
Elég e zárka néhány pofonnal s rettegéssel
S máris futok a csábos, szép hattyú nyomdokán
Hogy én, egy ország
Ajkán nagyalvó Csipkerózsa
Feledve, mi a hűség, hivatás, haza, hír
Fonódtam álmaimban egy idegen karóra
És egy másik földrészre szöktem, mint pionír
Lettem alattvalója a holt Viktóriának
Magam is boldog hulla, nem élő pária
S csonthomlokomra hívtam szemergő glóriádat
Te porhanyós, szabad föld, Nyugat-Ausztrália!
Nem így, mondom, s felállok s
Vad mosolyt érzek számon
A véresre rugotton, és némán szavalom
Hogy nem hagyom a zászlót és
Nem hagyom e népet
E hűtelent és drágát, s a harcot sem hagyom
És százszor újra kezdem, s
Ha kell, százszor hiába
Míg nem leszel szabad, szép
S új otthonom, haza
S ha megyek, látogatni megyek Ausztráliába
De azt a boldog hattyút, azt elhozom haza