A költő visszatér (Rockopera) - A XIX. század költői dalszöveg (lyrics)
[A költő visszatér Rockopera - A XIX. század költői dalszöveg lyrics]
Ne fogjon senki könnyelműen
A húrok pengetésihez!
Nagy munkát vállal az magára
Ki most kezébe lantot vesz
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak
S azért a szent fát félretedd
Pusztában bujdosunk, mint hajdan
Népével Mózes bujdosott
S követte, melyet isten külde
Vezérül, a lángoszlopot
Ujabb időkben isten ilyen
Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé
Előre hát mind, aki költő
A néppel tűzön-vízen át!
Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját
Átok reá, ki gyávaságból
Vagy lomhaságból elmarad
Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad
Pihenjen ő árnyék alatt!
Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van
Hazugság, szemtelen hazugság
Mit milliók cáfolnak meg
Kik nap hevében, éhen-szomjan
Kétségbeesve tengenek
Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk
Mert itt van már a Kánaán!
És addig? addig nincs megnyugvás
Addig folyvást küszködni kell
Talán az élet, munkáinkért
Nem fog fizetni semmivel
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe
Előre hát mind, aki költő
A néppel tűzön-vízen át!
Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját, átok reá!
Átok reá!
A húrok pengetésihez!
Nagy munkát vállal az magára
Ki most kezébe lantot vesz
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak
S azért a szent fát félretedd
Pusztában bujdosunk, mint hajdan
Népével Mózes bujdosott
S követte, melyet isten külde
Vezérül, a lángoszlopot
Ujabb időkben isten ilyen
Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé
Előre hát mind, aki költő
A néppel tűzön-vízen át!
Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját
Átok reá, ki gyávaságból
Vagy lomhaságból elmarad
Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad
Pihenjen ő árnyék alatt!
Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van
Hazugság, szemtelen hazugság
Mit milliók cáfolnak meg
Kik nap hevében, éhen-szomjan
Kétségbeesve tengenek
Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk
Mert itt van már a Kánaán!
És addig? addig nincs megnyugvás
Addig folyvást küszködni kell
Talán az élet, munkáinkért
Nem fog fizetni semmivel
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe
Előre hát mind, aki költő
A néppel tűzön-vízen át!
Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját, átok reá!
Átok reá!