Diggieman - Elveszett gyermekek ( Diggieman ) dalszöveg (lyrics)

Yo, régen tényleg teljesen más volt
Még volt családi kép, nappal kirándulás
Este tanulás és délben a közös ebéd
Tudtam, ha valamit szeretnék magamnak
Elég, ha elképzelem
Tökéletes volt otthon minden
Ezért az utca nem érdekelt
Írtam verseket zseblámpával a
Takaró alatt éjjel
Hittem, hogy ami egyszer megköttetett
Azt semmi nem bonthatja széjjel
Láttam, hogy nem egyszerű nektek sem
De gondoltam majd az idő
Midenre megoldást hoz végül és
A problémákon túl lő
Mígnem kiderült az apa szerep nem
Az "apa szeret"-re épül
És hogy tényleg csak majd anya szeret és
Ő nevel fel majd végül egyedül
Mint egy óriási védőfal
Ami gyerekek köré épült


Veled a legrosszabb pillanat is kéz
A kézben egyből kiszépült
Hiába minden probléma
Amíg Te az erőd felett adtad
Meg, amit ilyen helyzetben csakis adni lehet
Neked köszönhetem e sorokat és
Hogy láthatom ami szép
Tőled kaptam te elveszett
Gyermeked kitűnő életét

Mikor életek siklanak ki, vagy
Családok szakadnak szét
Mikor szülők elválnak vagy meghalnak és
Te gyermekként ott maradsz még
Akkor mikor barátok pótolják azt
Amit pótolni nem lehet
Akkor értettük meg végül
Mint mikor mi lettünk elveszett gyermekek

Lepergett pár hónap és én egy
Rossz társaságban azt hittem
Itt leltem rá a jóra
Talán mert engem is végre valahol vártak
Mint mikor megáll az óra és
Úgy érzed, hogy minden megáll
Úgy leltem rá a szóra, de lehet
Hogy végül csak a szó lelt rám
Jó pár évig csak a srácok
Velük láttam meg az utca arcát
Sokat közölük alig látok, mert
Valamiért épp bevarrták
Minden tettük mögött átok, de
Ezt nem ők választották
Ők csak épp rossz helyen voltak
Mikor a jóknak járó szerepeket osztották
Aztán hirtelen megfordult minden, és egyszer
Csak ott álltatok Ti
Akikre a mai napig úgy gondolok
Mint igaz barátaim
Óó én érzem még mindig, hogy
Össze kötnek a szálai
Ez egy örök fogadalom közöttünk
Pedig soha senki sem mondta ki
Bárhova nézek, ezt látom az
Arcokban a szemekben
Ezt érzem az illatokban az utcán
A játszótereken
Ezt látom, ettől szorul össze
A szívem minden játékteremben
És ha magamra gondolnék mindig
Akkor is ti juttok folyton az eszembe

Mikor életek siklanak ki, vagy
Családok szakadnak szét
Mikor szülők elválnak vagy meghalnak és
Te gyermekként ott maradsz még
Akkor mikor barátok pótolják azt
Amit pótolni nem lehet
Akkor értettük meg végül
Mint mikor mi lettünk elveszett gyermekek

Menetelnek a gondolatok az agyamban
Nap mint nap
És a szemem akár egy fényképező
Fényképeket kattintgat
Amit megörökítek a szememmel, az amit
Senki sem vehet el
És így élhetnek tovább örökké
Bennem az elveszett gyermekek
Amit belül tartok, mi voltunk
Hogyan is engedhetném el
Nekem már csak ez maradt, nem adom
Fogom mindkét kezemmel
Én abban élek amit a múlt
Adott, nem bírok a jelennel
Úgy érzem tovább nem küzdhetek
A könnyel a szememben
Én minden nap átrágom, hogy
Végül is mi történt
És én minden nap csak várom
Hogy végre rám csörögjél
Jól tudom, hogy te is pont
Ezt várod, én nem hívlak, de ettől még
Hidd el, hogy én is sajnálom
De kettőnk közül ki az, ki eltűnt rég?
A mai napig nem bánom bármit
Is léptem az életben, és tudom
Hogy neked is néha ártottam
És sokszor tévedtem
Hiszem, hogy bármi is legyen a lépés
Amit a sors következőként szán
Belül ugyanott meglesz mindig a szobában
Egy magában pityergő srác

Mikor életek siklanak ki, vagy
Családok szakadnak szét
Mikor szülők elválnak vagy meghalnak és
Te gyermekként ott maradsz még
Akkor mikor barátok pótolják azt
Amit pótolni nem lehet
Akkor értettük meg végül
Mint mikor mi lettünk elveszett gyermekek

Mikor életek siklanak ki, vagy
Családok szakadnak szét
Mikor szülők elválnak vagy meghalnak és
Te gyermekként ott maradsz még
Akkor mikor barátok pótolják azt
Amit pótolni nem lehet
Akkor értettük meg végül
Mint mikor mi lettünk elveszett gyermekek