Dinnyés József - A templomok lázadása dalszöveg (lyrics)
[Dinnyés József - A templomok lázadása dalszöveg lyrics]
Készültség ónos riadalomban
Már fölzúg Gelence, Verpelét
Távozik tőlünk a félelem
Templomok kószálnak szerteszét
A csönd szakrális nyomásán
Ma robbannak szét a mellkasok
Elindul a zirci kolostor
Hétszáz esztendőt felhagyott
Vajdahunyad falrengetegén
Fél évezrede szunnyad a győzelem
Fölzokog Szilágyi Erzsébet esengő
Szavával az ima, az őselem
Teát szürcsöl meg lágy zsolozsmát
Páduában egy hun apáca
Tenyerének fehér csónakán
Csókot lehel egy más világra
Két ferences Székelyudvarhelyt
Temeti a pestist hatra-vakra
És fáradtan elhalnak, akár a vész –
Nem állunk készen az áldozatra
Szent-lászlós, -istvános falvak
Sorolnak lustrás hadi rendbe
Kaszák nyílnak ki bicskaként
Nem hull már imához, aki gyenge
Mert nincs már idő térdelgetésre
A templomok türelme lett oda!
Nem haboz a pap: igen-e, mégse
Sós-vizes a türelem ostora
A templomok elunták a sok fohászt
Győzni készül a katedrális
Maréknyi falvak tornyai indulnak
Vívóké a hold s a napsugár is
Szakad a jégeső vigasztalanul
– Inkább az ostromkor kellett volna! –
A Mindenható megvonja vállát:
– Már én sem tehetek róla –
Tömb köveket izzadnak szent falak
Debrőn az altemplom kilép a fényre
Üveges szemű Péterek, Pálok
Keresztet vetnek koldus-tenyérbe
Leballagnak a domboldalakról
A Szentlélek-kápolnák mind egy szálig
– Telítve vagyunk konzerv-imával
Földideregtünk, és vesz, ki megállít
Elszállott gyülekezetek után kongatva
Árpádtalan vonulnak az Árpád-koriak
E végső búcsújárás rendülésében
Egy-egy mocsárba bújt harang még fölriad
De már nem lehet többé megállni
Akkor se, ha vétlen a tornyát veszített
És besorol szótlan, csikasz hasával
Seregnyi sovány, kóbor feszület
Csak elébb, bő árban hömpölygve tova!
Az ég nem, csak néhány gyertya pislákol
Mikor a becsapott templomok, corpusok
Kivonulnak hívők nélkül a világból
Már fölzúg Gelence, Verpelét
Távozik tőlünk a félelem
Templomok kószálnak szerteszét
A csönd szakrális nyomásán
Ma robbannak szét a mellkasok
Elindul a zirci kolostor
Hétszáz esztendőt felhagyott
Vajdahunyad falrengetegén
Fél évezrede szunnyad a győzelem
Fölzokog Szilágyi Erzsébet esengő
Szavával az ima, az őselem
Teát szürcsöl meg lágy zsolozsmát
Páduában egy hun apáca
Tenyerének fehér csónakán
Csókot lehel egy más világra
Két ferences Székelyudvarhelyt
Temeti a pestist hatra-vakra
És fáradtan elhalnak, akár a vész –
Nem állunk készen az áldozatra
Szent-lászlós, -istvános falvak
Sorolnak lustrás hadi rendbe
Kaszák nyílnak ki bicskaként
Nem hull már imához, aki gyenge
Mert nincs már idő térdelgetésre
A templomok türelme lett oda!
Nem haboz a pap: igen-e, mégse
Sós-vizes a türelem ostora
A templomok elunták a sok fohászt
Győzni készül a katedrális
Maréknyi falvak tornyai indulnak
Vívóké a hold s a napsugár is
Szakad a jégeső vigasztalanul
– Inkább az ostromkor kellett volna! –
A Mindenható megvonja vállát:
– Már én sem tehetek róla –
Tömb köveket izzadnak szent falak
Debrőn az altemplom kilép a fényre
Üveges szemű Péterek, Pálok
Keresztet vetnek koldus-tenyérbe
Leballagnak a domboldalakról
A Szentlélek-kápolnák mind egy szálig
– Telítve vagyunk konzerv-imával
Földideregtünk, és vesz, ki megállít
Elszállott gyülekezetek után kongatva
Árpádtalan vonulnak az Árpád-koriak
E végső búcsújárás rendülésében
Egy-egy mocsárba bújt harang még fölriad
De már nem lehet többé megállni
Akkor se, ha vétlen a tornyát veszített
És besorol szótlan, csikasz hasával
Seregnyi sovány, kóbor feszület
Csak elébb, bő árban hömpölygve tova!
Az ég nem, csak néhány gyertya pislákol
Mikor a becsapott templomok, corpusok
Kivonulnak hívők nélkül a világból