Dupla KáVé - Távollét /Szécsi Pál/ dalszöveg (lyrics)

Emlékszel? Utolsó beszélgetésünket egy
Száguldó mentőautó szirénája
Szakította félbe megijedtem, mint mindig
Ha valahol a sziréna
Felhangzik pegig akkor még nem tudtam
Hogy számomra
És számodra nagyobb veszély nem jöhet
Mint hogy elhagyjuk egymást
Azóta sem feledtem
El azt a délutánt egymást átölelve
Álltunk az utca forgatagában
Mintha soha többé nem
Akarnánk elválni egymástól
De én egy erőltetett mosollyal kibontakoztam
A karjaidból, lágyan megcsókoltalak
És fölényes, könnyed hangon azt mondtam: Ne
Félj az elválástól! A
Távollét olyan, mint a szél
A kis tüzeket kioltja
A nagyokat fellobbantja



Viharként tombol már a messzi távol
Felgyúlt a régi tűz, a szívem lángol
Eszembe jutnak mind a meghitt órák
Egy ablak és a te kis szobád
Beláttam én már rég a tévedésem
Azt hittem szalmaláng, s fellobban szívem
Szívembe markol száz és száz kis emlék
Megöl a messzeség

Elmúlt egy hosszú év a búcsú óta
Azóta várok én egy hívó szóra
Félek, hogy réges-rég már elfeledtél
Úgy kínoz, kínoz a távollét

Bocsáss meg egyszer még, és kezdjük újra
Szerelmem szívedet majd lángra gyújtja
Megadnék mindent én egy ölelésért
Egyetlen csókodért, egyetlen csókodért