Geréb - Magyari Béla dalszöveg (lyrics)
[Geréb - Magyari Béla dalszöveg lyrics]
Komlóból főzték a tegnapi Fantát
Az izomláz okozta tejsavat, gyantát
Más mérgekkel együtt mosva ki a körből
A Geréb a tigrisből füstöt hörpöl
A véráram felfűtve negyven fokos szörptől
A Brémába muzsikáló lótól, vagy egy törptől
Kölcsönzött mentállal, morális metállal
Innék egy teát, jázminnal, mentával!
Meccselnék a tussal, mint Parma a Barival
A szatyorban hússal, gyógy-sörrel, parival
Paripámmal, a csodaszép Pejkóval
Álmodok, mert lassan nem bírok a hejj-hó-val
Emlékeztet erre a kétnapos borosta
Az ajkamat egy pohár széle rúzsozta borosra
Két tojással, zsemlével, készülök torosra
Meghúzom a csuklyámon a fűzőmet szorosra
Porosra unott, a kedvem is dohos ma
Kiszalad a számon egy rögtönzött zsolozsma
Nem jegyzi meg senki, nincsen nálam napló
- a füsttől a szám, száraz, mint a tapló -
Az évek során jó pár rímet
Vesztett el e tabló
Az emlékezet soraira lesújtott a tagló!
A szürkeállományt sajnos nem őzi poroszló
Hullámzik az útja, olyan, mint Oroszló
Pár nap után elfedi az agyamban az orosz hó
Ha visszahallom, idegenül hangzik
Mint az orosz szó
Újraírom pár szavát, hátha összevágom
- hol a ceruzámnak végét
Hol a füstszűrőt rágom -
A címre még emlékszem, ez
Néhány sémát rányom
De teljesen más szám lesz
Ha újra összehányom:
Nos, a világűr tágul, de a nemzet méla
Mi soha nem felejtünk el, Magyari Béla!
- A világűr tágul de a nemzet méla
Mi soha nem felejtünk el, Magyari Béla!
- A világűr tágul de a nemzet méla
Mi soha nem felejtünk el, Magyari Béla!
- A világűr tágul de a nemzet méla
Mi soha nem felejtünk el, Magyari Béla!
- A világűr tágul de a nemzet méla
Mi soha nem felejtünk el, Magyari Béla!
Komlóból főzték a tegnapi dzsúzom
A sarokba vágom az átizzadt blúzom
Vörös szemmel nézve, nem tiszták ez emlékek
A tegnap este dolgot ad ocsúdó elmémnek!
Ez a stáció teteje, bár nem vagyok eretnek
A testembe úgy érzem vasszegek veretnek
Vasszögek kínzatnak, igencsak kínzatok
Melegem van, mégis hideget izzadok
Még egy cigaretta, le kellene szokni
A földön a hamutál, a sarokban a zokni
Hajamban a csimbók, olyan, mint egy lokni
Ilyen kinézettel lassan elmehetek lopni!
Összekapom magam: - "Nem is vennék zokon!"
- megpihen a szemem, fenn a csillagokon -
A világűr tágul, de a nemzet méla
Mi soha nem felejtünk el, Magyari Béla!
Az izomláz okozta tejsavat, gyantát
Más mérgekkel együtt mosva ki a körből
A Geréb a tigrisből füstöt hörpöl
A véráram felfűtve negyven fokos szörptől
A Brémába muzsikáló lótól, vagy egy törptől
Kölcsönzött mentállal, morális metállal
Innék egy teát, jázminnal, mentával!
Meccselnék a tussal, mint Parma a Barival
A szatyorban hússal, gyógy-sörrel, parival
Paripámmal, a csodaszép Pejkóval
Álmodok, mert lassan nem bírok a hejj-hó-val
Emlékeztet erre a kétnapos borosta
Az ajkamat egy pohár széle rúzsozta borosra
Két tojással, zsemlével, készülök torosra
Meghúzom a csuklyámon a fűzőmet szorosra
Porosra unott, a kedvem is dohos ma
Kiszalad a számon egy rögtönzött zsolozsma
Nem jegyzi meg senki, nincsen nálam napló
- a füsttől a szám, száraz, mint a tapló -
Az évek során jó pár rímet
Vesztett el e tabló
Az emlékezet soraira lesújtott a tagló!
A szürkeállományt sajnos nem őzi poroszló
Hullámzik az útja, olyan, mint Oroszló
Pár nap után elfedi az agyamban az orosz hó
Ha visszahallom, idegenül hangzik
Mint az orosz szó
Újraírom pár szavát, hátha összevágom
- hol a ceruzámnak végét
Hol a füstszűrőt rágom -
A címre még emlékszem, ez
Néhány sémát rányom
De teljesen más szám lesz
Ha újra összehányom:
Nos, a világűr tágul, de a nemzet méla
Mi soha nem felejtünk el, Magyari Béla!
- A világűr tágul de a nemzet méla
Mi soha nem felejtünk el, Magyari Béla!
- A világűr tágul de a nemzet méla
Mi soha nem felejtünk el, Magyari Béla!
- A világűr tágul de a nemzet méla
Mi soha nem felejtünk el, Magyari Béla!
- A világűr tágul de a nemzet méla
Mi soha nem felejtünk el, Magyari Béla!
Komlóból főzték a tegnapi dzsúzom
A sarokba vágom az átizzadt blúzom
Vörös szemmel nézve, nem tiszták ez emlékek
A tegnap este dolgot ad ocsúdó elmémnek!
Ez a stáció teteje, bár nem vagyok eretnek
A testembe úgy érzem vasszegek veretnek
Vasszögek kínzatnak, igencsak kínzatok
Melegem van, mégis hideget izzadok
Még egy cigaretta, le kellene szokni
A földön a hamutál, a sarokban a zokni
Hajamban a csimbók, olyan, mint egy lokni
Ilyen kinézettel lassan elmehetek lopni!
Összekapom magam: - "Nem is vennék zokon!"
- megpihen a szemem, fenn a csillagokon -
A világűr tágul, de a nemzet méla
Mi soha nem felejtünk el, Magyari Béla!