Harloch - Erdély dalszöveg (lyrics)

I

Megtörtént nem mondom, amit érdemeltél
Amit a sors mért rád, szegény
Szegény Erdély!

Nyomorúvá gyötre százados rabságod
Tört erőd nem bírja meg a szabadságot

Láncaid lehulltak s im azontúl soká
Félve lépdel lábad, amikép megszoká

Gazdagon sütött rád a szabad nap fénye
S még mindig szemedben börtönödnek éje

Kialudt, kiégett vulkán vagy ma, benned
Ama régi lángból egy szikra sem gerjed

És ha tán gerjedne, és ha tán gyuladna
Azt elfojtja kebled tehetetlen hamva

Megesett, ha nem is, amit érdemeltél
Aminek szükségkép esni kellett, Erdély

I I

Avagy a történet nincsen-e megirva
És nem emlékeznél régi napjaidra?
Elfeledted volna multad annyi hősét
Míg szerencse pártolt s még inkább dicsőség?
Elfeledted volna hiszen nem volt régen
A vergődő sast az oroszlán körmében?
És hogy akinek most lába szennyét nyalod
Fejét ingatá az óriásnak karod?

Fájdalom s gyalázat! igen, elfeledted
Az idők hulláma összecsap feletted:
A történet elhagy s lapjain tenéked
Nem szentel jövőre egy betű emléket
Bocskai, Rákóczi, Bátori és Betlen
Nagysága beárnyaz törpe lételedben:
Ah, e dönthetetlen sziklái a multnak
Elhunyó napodtól szégyenben pirulnak!

Szív valál a multban, mely szünetlen vertél
A szent szabadságért lángoló szív, Erdély:
Mikor zsibbadás ült minden külső tagon
Te valál az, aki lüktettél szabadon
Most mi vagy? megromlott sánta-béna kéz-láb
Tehetetlenségnek szolgasága néz rád:
Zsarnokod nem fárad többé láncra tenni
Megtanulta már, hogy nem bírsz szabad lenni!